Kultúra, oktatásTéma a Mezőgazdasági Kar fejlesztése

2011. február 23., szerda
 
Téma a Mezőgazdasági Kar fejlesztése

A kar fejlesztésének megvannak az alapjai, de általában a város és az egyetem kapcsolatának javítására is törekszünk - mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudomány Egyetem rektora.

 

 

Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora február 18-án az Emlékpont Gondolkodó Polgár közéleti est vendége volt. Az egyetem élére tavaly júniusban megválasztott fizikus akadémikus többek között a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar fejlesztéséről, valamint az önkormányzat és az egyetem közötti kapcsolat alakulásáról is beszélt. Elhangzott, a Hódmezővásárhelyen működő egyetemi kar fejlesztése is fontos feladat lesz a jövőben. Korábban komoly nehézségei voltak a karnak, de most már úgy látja, hogy ezeken úrrá tudott lenni. A növekvő adósságállomány konszolidálódott, ami azt jelenti, hogy legalább nem emelkedik tovább, sőt csökkenés is történt. Így most már a Mezőgazdasági Kar fejlesztésének megvannak az alapjai, de általában a város és az egyetem kapcsolatának javítására is törekszünk - mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudomány Egyetem rektora. Kitért arra is, hogy a vásárhelyi önkormányzat és az egyetem közötti szorosabb együttműködést mutatja az a kutatási projekt is, amely hamarosan megvalósul. Ennek részeként kidolgoztak egy olyan mérési módszert, amelyben a tanulók készségét lehet majd mérni és ez kísérleti projektként Hódmezővásárhelyen fog futni. A tanulók rendszerességgel felmérő teszteket töltenek ki, amely a pedagógusnak összehasonlításra ad lehetőséget, hogy az adott osztály eredményeiben milyen változások vannak. Ez egy olyan lehetőség, ami nagyon hiányzik a magyar pedagógiából - tette hozzá Szabó Gábor.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.