SportTeljesíthető túra a Teljesítménytúra

2016. augusztus 26., péntek
 
Teljesíthető túra a Teljesítménytúra

Eddig mintegy 70 vállalkozó kedvű, sportkedvelő adta le nevezését a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára. Érdemes belehúzni a hátralévő két napban, mert az első 100 előnevező szponzorok által ajándékokkal megspékelt indulócsomagot kap.

 

 

 

 

A szervezők augusztus 28-ig várják az előnevezéseket. Idén újdonság, hogy a 2015-2016-es tanévben kitűnőre végzett diákoknak, elektronikus előnevezés estén, (augusztus 28-ig) ingyenes nevezést biztosítanak.

A minden évben remek szervezésű, jó hangulatú versenyt a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub lelkes és fáradhatatlan tagjainak lebonyolításában, már hatodik éve az Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és több vállalkozó és magánszemély szponzorálja. Idén szeptember 4-én lesz a megszokott helyszínen, a Mártélyi Holtágnál a régió egyik legérdekesebb és most már százakat megmozgató sportrendezvénye.

 

Kruzslicz Imre szervező a Vásárhelyi Híreknek elmondta, idén újdonságokkal is kirukkoltak, tekintettel arra, hogy nem mindenki akar, vagy tud kerékpárral túrázni.

A Teljesítménytúrával egy időben ingyenes evezős versenyt is rendeznek, valamint olyan gyalogtúrát indítanak, amelynek bevezetéseként a Bodnár Bertalan Oktatási Központban szakember előadásával, vetítéssel hangolódnak a természetjárásra.

A szervezők figyelmességét dicséri, hogy - mint megtudtuk - idén az ebéd elkészítésénél gondolnak a vegetáriánus és a gluténmentes étkezést igénylőkre is.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Hamarosan Teljesítménytúra Mártélyon!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mélygarázs számláló avatás

Mélygarázs számláló avatás

Okafogyottá válik a bejáratnál egész nap ülő közmunkás "bio-számláló". Mától üzemel a rég várt parkolás jelző rendszer a Hódi Pál utcai mélygarázsban.
12 ezer forinttal drágult az iskolakezdés

12 ezer forinttal drágult az iskolakezdés

A megkérdezettek háromnegyedének továbbra is jelentős anyagi terhet jelentenek a tanulmányokhoz kapcsolódó különféle kiadások, ami nem meglepő.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.