Kultúra, oktatásTele élményekkel

2010. november 7., vasárnap
 
Tele élményekkel

Szombaton délután 5 órakor hazaérkezett a 24 diák Bécsből.

 

Élményekkel teli napokat töltött a Liszt Ferenc Általános Iskola 24 diákja az osztrák fővárosban, ahol a GRG 21 nevű partneriskola diákjai látták őket vendégül. Az osztrák ERSTE Alapítvány negyedik alkalommal tette közé pályázati felhívását közép-európai országok iskolái részére, 12-17 éves fiatalok részvételével folyó projektek megvalósítására. Az ACES (Academy of Central European Schools) elnevezésű pályázat célja közép-európai iskolai hálózatok létrehozása, ebben a pályázati fordulóban „Találd meg a megoldást! Konfliktuskezelés az iskolában és környezetünkben!” mottóval. Magyar Andrea tanárnő, a pályázati projekt koordinátora portálunknak elmondta: az osztrák gyerekek körében nagy siker volt Liszt Ferenc iskolások a zenei- és táncműsora. A pályázat egyik elemeként a magyar gyerekeknek konfliktusokról szóló képregényeket kellett rajzolni, amelyekben a szövegbuborékokat az osztrák diákok írták tele. Ebből egy kiállítás nyílt a bécsi iskolában. November végén ezek a képek a Liszt Ferenc iskolában is bemutatásra kerülnek. Ilyen és hasonló feladatok lesznek a projekt hátra lévő 5 hónapjában.  Nem csak az egymás megértését és a toleranciát segítette a közel egy hetes bécsi tartózkodás, hanem egyéb tanulsággal is szolgált, mint ahogy az egyik 8.a -s lány mondta: „mennyivel jobb lett volna, ha jobban tudnék németül vagy angolul!”

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.