Kultúra, oktatásTehetség megcsillantó

2016. június 3., péntek
 

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában június 3-án délelőtt 8 órától a Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek, majd a diákok eredményeinek méltatása után ajándékot kaptak az arra legérdemesebbek. 10 órától pedig a tornacsarnokban egyéni, csoportos "tehetségígéretek" léptek színpadra.

 

 

 

 

Még mindig nagyon megy a karaoké, na de ez szinte természetes is egy ének-zenei általános iskolában. A másik kedvelt műfaj a tánc, balett és hip-hop váltotta egymást. Volt aki felnőtteket megszégyenítő profizmussal mozgott a „világot jelentő deszkákon”. Láttunk csodaszép légies balettet és fantázia szülte koreográfiát is, például amikor a Tavaszi szél vizet áraszt című dal énekét virágtündérek tánca kísérte.

A zsűri helyében nem szerettünk volna lenni, mert hálátlan feladat volt eldönteni, ki a legjobb, pláne olyankor, amikor az egyik szép hangú énekes kislány hangja a lámpaláz miatt megbicsaklik.

Szóval ilyen izgalmak közepett zajlott június 3-án délelőtt a hagyományosnak mondható idei Liszt Faktor „tehetségkutató verseny” . Pontosabban ez nem is egy tehetségkutató, hanem inkább egy „tehetség megcsillantó” volt.

 

A diákokkal, tanárokkal zsúfolásig megtelt tornacsarnokban, ahogy sorra jöttek az előadók, úgy emelkedett a hangulat, egy-egy jól sikerült produkció alatt-után már a csápolás mellé egyre hangosabb lett a nézősereg.

A diákok egyre emelkedő tetszésnyilvánításában, felszabadultságában már a vakáció közeledte is kiérezhető volt. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rúdtánc és rabosítás

Rúdtánc és rabosítás

A Németh László iskolában a délután kettőig tartott színvonalas és gazdag programokba láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát. Sok képpel!
Tekerj, keress, szelfizz, nyerj!

Tekerj, keress, szelfizz, nyerj!

Sport is, ügyesség is, szemfülesség is, na meg a hangulat is remek lesz! Vasárnap startol Vásárhely belvárosában a kerékpáros cross country és a Geo-Portya.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.