KözéletTavaszváró focitorna

2012. március 26., hétfő
 
Tavaszváró focitorna

A 2002-es és a 2003-as korosztályok számára rendezett utánpótlás labdarúgótornát a Hódmezővásárhelyi FC. A “Tavaszváró Focitorna” néven meghirdetett rendezvényen a 2003-as korosztályban a Tisza Volán Focisuli, míg a 2002-eseknél a HFC végzett az első helyen.

 

 

 

 

Amikor a rendezők meghirdették a korosztályos tornákat, bizony még benne voltunk a tél közepében, így a “tavaszvárás” nagyon időszerű óhajnak tűnt. A torna időpontjára megérkezett az igazi tavasz, így bár a mérkőzéseket még teremben játszották a csapatok, de akár már szabadtéren is összemérhették volna erejüket. Az együttesek többsége a hétvégén már a magyar-román Interliga tavaszi első fordulójában lép pályára.

 

A 2003-as korosztályba hat csapat nevezett, így a két hármas csoportban lejátszott körmérkőzéseket követően helyosztókon dőlt el a helyezések sorsa.

 

 

Eredmények: “A” csoport: Hódmezővásárhelyi FC – TSE Csongrád 4-1, Maros-menti UFC Makó – Hódmezővásárhelyi FC 0-2, TSE Csongrád – Maros-menti UFC Makó 4-0.  “B” csoport: Tisza Volán Focisuli – Mindszenti Mocorgók 10-0, Orosházi MTK-ULE 1912 – Tisza Volán Focisuli 0-1, Mindszenti Mocorgók – Orosházi MTK-ULE 1913 1-2.

Az 5. helyezésért: Maros-menti UFC Makó (edző: Mazula Zoltán) – Mindszenti Mocorgók (edző: Szűcs Sándor) 2-0.

A 3. helyezésért: TSE Csongrád (edző: Schal Sándor) – Orosházi MTK-ULE 1913 (edző: Kinyó Péter) 0-1

Az 1. helyezésért: Hódmezővásárhelyi FC – Tisza Volán Focisuli 0-3

 

 

A 2003-as korosztály győztesének felajánlott kupát tehát a Dóra János edző által irányított Tisza Volán Focisuli – Szűcs Tamás, Cs.Tóth Zoltán, Schimpl Csaba, Oláh Máté, Guth Ádám, Sándor Soma, Kovács Ákos, Biacsi Tamás, Horváth Artúr összeállítású – csapata nyerte a – Paku András, Bánfi Balázs, Virág Bence, Szűcs Ignác, Becsek Bendegúz, Balogh Márk, Tóth Richárd, Kovács Attila, Gulyás Dávid, Borbás Ákos, Légrádi András, Pallagi Tamás összetételű – Ambruzs Róbert edző által felkészített vásárhelyieket megelőzve. A torna díjait Lóczi István, az MLSZ Bozsik Program Csongrád Megyei Igazgatója adta át.

 

 

A 2002-es korosztályban az öt benevezett együttes körmérkőzés keretében döntött a helyezésekről, ennek ellenére az első helyről csak az utolsó mérkőzésen döntött a HFC és a KÉSZ Akadémia csapatai között.

 

 

Eredmények: Hódmezővásárhelyi FC “piros” – Hódmezővásárhelyi FC “kék” 0-4, Orosházi MTK-ULE 1913 – Rendőr TE Szeged 1-0, KÉSZ Akadémia Szeged – HFC “piros” 1-1, HFC “kék” – Orosháza 4-0, Rendőr TE – KÉSZ Akadémia 2-3, HFC “piros” – Orosháza 0-5, HFC “kék” – Rendőr TE 8-0, Orosháza – KÉSZ Akadémia 0-1, Rendőr TE – HFC “piros” 1-0, KÉSZ Akadémia – HFC “kék” 2-3.

 

 

Végeredmény:

 

1. Hódmezővásárhelyi FC “kék” (Vaits Marcell, Pacskó Szabolcs, Sarkadi Márk, Rébék Richárd, Sipos Gábor, Bereczki Patrik, Ugrai Bendegúz, Fótos Tamás, Bodó Ferenc, edző: Gajda Lajos) 12 pont,

 

2. KÉSZ Akadémia Szeged (edző: Péter Sándor) 7 pont,

 

3. Orosházi MTK-ULE 1913 (edző: Berta József) 6 pont,

 

4. Rendőr TE Szeged (edző: Szűcs Sándor) 3 pont,

 

5. Hódmezővásárhelyi FC “piros” (edző: Gajda Lajos) 1 pont.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Forrás: hfc1912.hu
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.