Kultúra, oktatásTavasszal új CD

2010. december 12., vasárnap
 
Tavasszal új CD

„A 10 év jobb időkkel és hullámvölgyekkel, összességében nagyon sok örömmel telt” –összegezte Melegh Tamás a Fandante Kamarakórus pályafutását a szombati születésnapi koncertjük előtt.

 

A 2000-ben alakult, most 18 taggal működő kórus egy igényes és nehéz énekes műfajban,  ’a capellában’, vagyis hangszerkíséret nélkül többszólamban adnak elő kórusműveket. A kamarakórus karnagya és művészeti vezetője, Melegh Tamás elmondása szerint a kezdeti években, meghatározó és ihletadó élmény volt az ELTE Bartók Béla Énekkarával és zenekarával, illetve más vidéki városok énekeseivel együttműködve olyan, a kamaraegyüttesek lehetőségeit meghaladó, nagyszabású műveket is megtanulni és előadni, mint Vivaldi Magnificatja, Mozart miséi, Kocsár Miklós, Orbán György,  Robert Ray Gospel vagy Leonard Bernstein kórusművei. Külföldön 2004-ben Walesben, tavaly az olaszországi Rubanóban vendégszerepeltek (képünkön). 2007-ben megjelent ’Tengerek múzsája’ címmel első CD-jük. Magas színvonalú előadásaikkal Hódmezővásárhely társadalmi és kulturális eseményeinek rendszeres szereplői. 10 éves fennállásukat december 11-én a Mozaik Kamarateremben  ingyenes koncerttel ünnepelték, amelyre a város zeneszerető közönségét hívták. „A 10 év jobb időkkel és hullámvölgyekkel, összességében nagyon sok örömmel telt” – összegezte portálunknak Melegh Tamás a Fandante Kamarakórus pályafutását a szombati születésnapi koncertjük előtt. Hozzátette, az eltelt tíz évre a jövő év elejére tervezett második CD-jük teszi fel a koronát!

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.