Kultúra, oktatásTaroltak a Németh László iskola angolosai

2012. március 1., csütörtök
 
Taroltak a Németh László iskola angolosai

Az eredmények azokat is meggyőzhetik, akik kétségbe vonják, hogy 13-14 évesen használható nyelvismeretet lehet elsajátítani az általános iskolában.

 

 

 

 

 


A február 29-én a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola angol tanulmányi versenyén született végeredmények alapján taroltak a Németh László Gimnázium és Általános Iskola hetedikesei és nyolcadikosai.

 

Árva László igazgató a VH kérdésére elmondta, az iskola legfontosabb céljai közé tartozik, a valóban használható nyelvtudás elsajátításának ösztönzése. Ennek pedig már hatodiktól különös figyelmet szentelnek. Az igazgató kiemelte, az emelt óraszám és több, a nyelvtanulást segítő programjaik mellett, mindennél fontosabbnak tartja a tanár személyiségét, motiváló képességét. A szerdai verseny eredményei pedig mindezt igazolják, mondta elégedetten Árva László.  

 

A Kertvárosi Katolikus Iskola minden évben hagyományosan Hódmezővásárhely iskoláin kívül a Szeged - Csanádi Egyházmegye valamennyi általános iskoláját meghívja az angol versenyre. Csonkáné Hézső Magdolna igazgatóhelyettes elmondása szerint, idén Dóc, Gyula, Kübekháza, Orosháza, Szentes egyházi iskoláiból jöttek tanulók. Az iskola két nyelvtanára,  Kendiné Kiss Ilona és Csikósné Váradi Andrea által szervezett verseny feladatait jól teljesítők díjazását az iskola alapítványa biztosította.

Az igazgatóhelyettes elmondta, a nyelvi verseny elsősorban a példaként szolgál, céljuk a nyelvtanulás megszerettetése. Meglátása szerint egyre többen érzik az idegen nyelv tudásának fontosságát.    

 

 

Eredmények:

 

7. osztály                                            iskola                                                    tanár

 

I.  Nagy Márk                                    Németh László Gimn. Ált.Isk.                     

II. Mashei Lili                                   Szent Erzsébet Ált. Isk. (Szentes)     Hargitai Judit

II. Földesi Attila                                Németh Gimn. Ált.Isk.                      Beischlag Szilvia

II. Hegyi Balázs                                Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.          Kissné Konkoly Erika

III. Márki-Zay Teodóra                     Bethlen Gábor Ref. Gimn.                Jeney Erzsébet

IV. Kőszegi Máté                              Kertvárosi Kat.Ált. Isk.                      Csikósné Váradi Andrea

 

8. osztály

 

I. Rostás Vanda                                 Liszt Ferenc Ének Zenei Ált. Isk.     Radics Erika

I. Zsigmond Anna                             Németh László Gimn. Ált.Isk.          Martin Tünde

II. Rakonczai Kitti                             Németh László Gimn. Ált.Isk.           Surányi Csilla

III. Dzadik Demeter                          Németh. László Gimn. Ált.Isk.          Martin Tünde

IV. Spitzer Barbara                            Szent Erzsébet Ált. Isk. (Szentes)   Hargitai Judit

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.