SportTarolt a Koczka Kézisuli fiúcsapata

2012. november 19., hétfő
 

A hétvégén meghívásos tornán szerepelt hódmezővásárhelyi Koczka Kézisuli U8-as fiú szivacskézilabda csapata, amely a papírformának megfelelően, győzelmekkel diadalmaskodott. Az idei szezonban még veretlen Kistelek és Zsombó együttesét utasította maga mögé.

 

 


 

A háromcsapatos kupán az első mérkőzést a rendező együttes ellen vívták. A Vásárhelyi Híreknek küldött beszámoló szerint fűtötte őket a visszavágási vágy, a szeptemberi hazai tornán döntetlenre mentett mérkőzésükért. Nem indult könnyen számukra az összecsapás, a fiataljaik az első félidőt túlizgulták, így nem sikerült a nagyobb különbségű vezetés kiharcolása, mindössze 3-4 gólos előnnyel cseréltek térfelet a hazaiakkal. A második játékrészben már a tudásuknak megfelelően, kellő gyorsasággal játszva, esélyt sem adva az ellenfélnek diadalmaskodtak, és arattak megérdemelten nagyarányú győzelmet.

 

Koczka Kézisuli – Zsombó 18 : 9

 

Második mérkőzésüket a Kistelek ellen játszották, akik ellen még eddig nem mérkőztek meg. A felkészülés elején tartó csapattal szemben, teljes mértékben kijött a Kocka Kézisulisok rutinja és a tudásbeli különbség. Az első perctől kezdve vezetve nyerték meg az összecsapást, és egyúttal a tornát is.

 

Kistelek – Koczka Kézisuli 6 : 24

 

 

További eredmény: Zsombó-Kistelek 5 : 14

 

A tornagyőztes csapat tagjai: Baranyi Milán (csapatkapitány), Csizmadia Bence, Lőkös Bálint, Rácz Gabriella (a lánycsapat kapusa is jelen volt), Rákos Dániel, Vakulya Bence

 

A legeredményesebb játékosnak Rákos Dániel bizonyult, aki egyúttal a torna gólkirályi címét is elhódította.

 

A torna végeredménye:

 

1. Koczka Kézisuli

2. Zsombó

3. Kistelek

 

Koczka Gergő: "Köszönöm a csapatnak, ezt a csodás névnapi ajándékot. Motiváltan, felkészülten, győzni mentünk a tornára, és győzelemmel is tértünk haza. Tudjuk hol a helyünk, a szemünk előtt lebeg a cél, amit mindenáron el szeretnénk érni, és mindehhez remek partnereknek bizonyulnak a gyerekek. Hétről-hétre fejlődik a csapat, a hibáinkat javítjuk, és még összeszedettebb képet, ennél is jelentősebb eredményeket fogunk tudni felmutatni a jövőben. Egy teljesen új, általam kifejlesztett, mindeddig a szivacskézilabdázásban szokatlan védekezési és támadási struktúrát tanul a csapat, ehhez kell egy bizonyos idő amíg tökéletesen fog működni, de abszolút hatékony lesz, ezt már most jól mutatja a kapott, és a lőtt góljaink száma. Akad még hely a csapatainkban, fiú és lányfronton egyaránt, ezúton is üzenem minden kedves szülőnek és gyermekének, hogy csatlakozzanak az egyesülethez, és ezáltal egy sikeres, hagyományosan jó sportágban érjenek el komoly sikereket, velünk együtt.  Folyamatosan hirdetünk toborzót, mindenki előtt nyitva állnak kapuink. Dolgozunk tovább, nehéz mérkőzések, tornák előtt állunk, és szeretnénk továbbra is veretlenek maradni. Szombaton Orosházára utazik a fiúcsapat egy játékos délelőttre, decemberben pedig a lánycsapatunk játszik többször is, akik véleményem szerint még a fiúinknál is eredményesebben szerepelhetnek az idei szezonban, bár ahogy a fiúkat ismerem, nekik is lesz pár szavuk mindehhez."

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.