KözéletTányérból vagy szalvétából – Sütizési dilemma július elsejétől

2011. június 29., szerda
 
Tányérból vagy szalvétából – Sütizési dilemma július elsejétől

Július elsejétől ha valaki elviszi a cukrászdából a süteményt, a pékségből a kenyeret, vagy házhoz szállíttatja a pizzát, akkor 18 százalékos áfát kell fizetnie. Ha viszont az étteremben, cukrászdában, esetleg látványpékségben kívánja késsel, villával elfogyasztani, akkor 25 százalékos áfát kell az eladóknak felszámítaniuk.

 

 

 

Körbekérdeztük a hódmezővásárhelyi cukrászdákat, hogyan fogadják a július elsejei változást. Volt olyan főútvonal melletti cukrászda, amelynek vezetője elmondta, ha a vendég papírtálcán, vagy szalvétába csomagolva kéri a sütit, vagy más cukrászati terméket és azt elkezdi majszolni az üzletben, akkor ők nem fognak rászólni, mert nincs joguk, de nem is tennének ilyent. Egy másik belvárosi cukrászat vezetője azt mondta, a vendég szuverén joga, hogy hogyan fogyasztja el a süteményt. Ha nem tányérra kéri nem számol 25 százalékos áfát. Az egyik cukrászda vezetője példával illusztrálta a helyzetet. Mint mondta, ha valaki eddig egy kókuszgolyót vett a gyerekének, amit eddig ott kulturáltan villával megettek, most majd szinte biztos, hogy szalvétába kérik, hiszen a két megoldás között 8-10 forint különbség lesz. Kérdésünkre, vajon emelni fogják-e az áraikat, valamennyien azt válaszolták, egyelőre látni kell, hogyan alakulnak a dolgok. Egyedül egy a városban patinás, kisebb forgalmú cukrászda vezetője mondta, lehet, hogy valamennyi áremelésre rá fog kényszerülni, hiszen adott esetben a 18 és 25 közötti  7 százalék különbséget kis forgalom esetén jobban megérzik.  

 


Mi adózhat kedvezményesen?

Általánosságban a gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termékek tartoznak a kedvezményes áfakulcs alá. Nem vonatkozik ez azokra az élelmiszerekre, amelyek 20 tömegszázaléknál több kolbászt, húst, vágási mellékterméket, belsőséget, vért, halat, rák és rákfélét, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatot vagy a felsoroltakból álló bármilyen keveréket tartalmaznak. A legalább 40 tömegszázalék kakaót tartalmazó élelmiszer-készítmények sem adózhatnak az alacsonyabb áfakulccsal.

 

Mikor 25 a 18?

 

Ebből következően a 18 százalékos áfakulcs csak akkor alkalmazható a kedvezményezett termékek esetén, ha azokat termékértékesítés keretében adják el - válaszolta kérdésünkre az adóhatóság. Vagyis ha a termék fogyasztásához az értékesítő biztosítja a felszolgálást, terítést, megfelelő eszközöket, azok tisztántartását, kulturált környezetet, helyiséget, vagyis az értékesítés jellegében a szolgáltatás dominál, annak csak egy részeleme az adott "termék eladása", akkor szolgáltatásnyújtásról van szó. Ez esetben az értékesítés nem tartozik a kedvezményes adómérték alá.

 
Az Európa Tanács végrehajtási rendelete minden tagállam számára kötelező, s az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában megjelenő értelmezések szerint is be kell tartani - hívja fel az adóhatóság.

 

A cukrászok még bizakodnak

 

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ügyvezetősége levelet írt a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkárának, melyben kéri, hogy a tárca illetékesei vizsgálják meg az EU-s rendelet jogszerűségét és alkalmazhatóságát. A kétféle áfakulcs alkalmazása a cukrász vállalkozásoknak rendkívüli terhet jelent, sok olyan folyománya van, melyek nagy többsége ellehetetleníti a cukrász kis- és középvállalkozásokat és támadási felületet nyújt az őket ellenőrző hatóságoknak.

 
 
Forrás: MTI - VH
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.