Kultúra, oktatásTanulmányi versenyre hív a Szegedi Tudományegyetem

2013. szeptember 17., kedd
 
Tanulmányi versenyre hív a Szegedi Tudományegyetem

Egykori rektorára és mindmáig leghíresebb tudósára emlékezve ismét Szent-Györgyi Albert életéhez és kutatásaihoz kapcsolódó tanulmányi versenyt szervez középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

 

 

 

 

A megmérettetés különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterületet is érint: Szent-Györgyi Albert életművének, korának tudománytörténeti feldolgozása mellett a kutató munkájához és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak - biológia, kémia, fizika - tanulmányi versenyének ötvözete.

 

Az idei verseny egyik témája Szent-Györgyi Albert és Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter kapcsolata, így a feladatok között szerepelnek az 1920-30-as évek tudomány- és művelődéstörténetével kapcsolatos kérdések is.
A versenyen - amelynek nevezési határideje szeptember 27-e - középiskolák négyfős csapatai indulhatnak, azzal a kikötéssel, hogy legalább az egyik diáknak 10. osztályosnak kell lennie. A megmérettetésnek részese lehet minden magyarországi diák, és külön is meghívót kapnak az egyetem bázisiskolái, illetve a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó magyar középiskolák, így a hódmezővásárhelyi középiskolák is.

 

Olvassa el ezt is!

Nagy Alex Vásárhelyen is nyerni akar

Nagy Alex Vásárhelyen is nyerni akar

Hódmezővásárhelyre, a Rolandringre figyelnek a hétvégén a motorsport szerelmesei. Szeptember 22-én az országos junior és senior bajnokság mellett az 1. osztályú mezőny is elrajtol.
Nézd meg milyen tárgyakból lehet jövőre emelt szinten érettségizni?

Nézd meg milyen tárgyakból lehet jövőre emelt szinten érettségizni?

Meghatározták az emelt szintű érettségi tantárgyakat. A listán szereplők közül másból nem lehet vizsgázni, derül ki az Oktatási Hivatal, Szerkesztőségünknek küldött közleményéből
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.