Kultúra, oktatásTanévkezdésre a Kozmutza tagintézménye lesz az Aranyossy

2012. július 31., kedd
 
Tanévkezdésre a Kozmutza tagintézménye lesz az Aranyossy

Megtudtuk, már aláírásra kész állapotban van az a szerződés, amelynek értelmében a Kozmutza Flóra tagintézményévé válik az Aranyossy Ágoston Általános Iskola és Óvoda, amely eddig az egyház fenntartásában működött.

 

 

 

 

 

Mindössze egy tanév telt el, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város átadta a sajátos nevelési igényű, enyhe fokban értelmi fogyatékos és más fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó iskolát és óvodát a Szeged-Csanádi Egyházmegyének.

 

Idén június 28-án viszont a közgyűlésen azt az előterjesztést hagyta jóvá a képviselőtestület, amely szerint az Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola fenntartói jogát átadják a megyei intézményfenntartó központnak. Ez pedig, a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon, és Gyermekotthon. Ezzel a megyei intézménynek már hat tagintézménye van Szegeden, Makón, Szentesen, Csongrádon és Hódmezővásárhelyen.

Igazgatója továbbra is Megyesi Istvánné, aki július 27-én vette át megbízólevelét Tápai Pétertől, a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőjétől.

 

A Kozmutza Flóra 60 éve áll az értelmileg sérült gyermekek szolgálatában. 1972-től látja el a sajátos nevelési igényű (értelmében akadályozott - középsúlyos értelmi fogyatékos) tanulók nevelését - oktatását - habilitációját a gyógypedagógiai óvodától a készségfejlesztő speciális szakiskoláig.

 

Szeptemberben Vásárhelyen 174 –en kezdik a tanévet. 90 kollégista lesz, valamint 16 gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyerek. A Kozmutza egyik specifikuma a korai gyógypedagógiai segítségnyújtás, amelyben 18-an részesülnek, valamennyien három év alattiak.

Ehhez a létszámhoz kapcsolódik az Aranyossy Ágoston Általános Iskola és Óvoda 84 iskolás tanulója és a 24 óvodása.

 

A Kozmutza körülményeit ismerve az egyre növekvő diáklétszám elhelyezésében javítani fog az Aranyossy Szék utcai épületegyüttese, amelyhez korszerű tornaterem is tartozik.

Nem csak ebben, hanem az szakellátásban is várható változás, a terápiás metódusok és a pedagógusok, illetve a speciális terápiás szakemberek koordinálása is gördülékenyebb lesz.

Az átadást-átvételt követően az Aranyossy 42 dolgozójával, a megyei intézmény dolgozói létszáma 462 főre emelkedik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.