Kultúra, oktatásTanári hangverseny a Péczelyben

2011. március 22., kedd
 
Tanári hangverseny a Péczelyben

A vásárhelyieket szeretnék komolyzenei élményben részesíteni, de emellett a tanulóknak is meg kívánják mutatni mind azokat az elvárásokat, amelyekkel eredményesen folytathatják zenetanulmányaikat.

 

 

 

A Péczely Attila Zeneiskola évente két alkalommal rendez tanári hangversenyt. Karácsonykor és tavasszal. Így aztán a több éves hagyományt követve március 25-én 18 órakor ismét Tavaszköszöntő tanári hangversenyre invitálják az iskola tanulóit és a városi közönséget. Mint azt Vágó János, az iskola igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a nyilvános koncerttel a zeneszerető vásárhelyieket szeretnék komolyzenei élményben részesíteni, de emellett a tanulóknak is meg kívánják megmutatni mind azokat az elvárásokat, amelyekkel eredményesen folytathatják zenetanulmányaikat. A körülbelül másfél órás koncert műsorában barokk muzsikát éppúgy hallunk majd, mint Gershwint.  A fellépők: Békefi Lilla, Borsos Annamária, Dóbisz Áron, Fintor Dóra, Lauer Ágnes  – zongora, Juhász Julianna, Soós-Kirnyák Melinda – hegedű, Krupiczerné Bánfi Zsuszsanna – oboa, Kuzma-Vojtovics Tímea – orgona, Mucsiné Kiss Ildikó – fuvola, Nagy Sándor, Szabó Csaba, Zoltán  Péter – klarinét és Vágó János – kürt.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.