GazdaságTámadásba lendült a K’Art Építészstúdió Zrt.

2011. október 12., szerda
 
Támadásba lendült a K’Art Építészstúdió Zrt.

Lázár János: Sajátos azonban, hogy a cég most támadásba lendül a várossal szemben, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy becsődöltesse. Hódmezővásárhely még állni fog, amikor a K’Artnak már rég nyoma sem lesz.

 

 

 

 

 

Adósságrendezési eljárást kezdeményezett a város ellen a K'Art Építészstúdió Zrt. képviseletében Simonffy György ügyvéd. Az önkormányzat a pénzt bírósági letétbe helyezte, mivel vitatja a számlák jogosságát. A Balogh Imsi sportcsarnok túlárazásának ügyében a Legfőbb Ügyészség, a Közbeszerzési Döntő Bizottság, valamint a Csongrád Megyei Bíróság is eljárást folytat.

A város elleni támadásnak értékeli Lázár János polgármester a K'Art Építészstúdió Zrt. és az azt képviselő Simonffy György ügyvéd adósságrendezési kezdeményezését az önkormányzattal szemben. A cég 51 milliós követelését teljesítési letétbe helyzeték a bíróságon, mivel a város vitatja annak jogosságát.

- Nem azért nem fizettünk, mert nem tudtunk, hanem, mert nem akartunk, mert vitatjuk a számlák jogosságát. Sajátos azonban, hogy a cég most támadásba lendül a várossal szemben, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy becsődöltesse. Hódmezővásárhely még állni fog, amikor a K’Artnak már rég nyoma sem lesz – mondta el Lázár János a város képviselőtestületi ülésén.

Az önkormányzat korábban belső ellenőrzést rendelt el a PPP konstrukcióban épült Balogh Imsi Sportcsarnok ügyében, a kivitelező K’Art Építészstúdió Zrt. vezetője, Kendi Imre azonban elzárkózott attól, hogy az önkormányzat rendelkezésére bocsássa a számlákat, amelyek alapján az építés költségeit igazolni tudja. A sportcsarnokot megvizsgáló független igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint 173 millió 635 ezer forinttal túlárazták a beruházást, eszerint a 2008-óta törlesztő önkormányzatnak mintegy 50 milliót számlázott ki a cég, a létesítmény valós értéken felül. A belső ellenőrzést követően az önkormányzat nem teljesítette a cég számláit, amiért most a K’Artot képviselő Simonffy György elindította az adósságrendezési eljárást.

Az ügyben jelenleg több eljárás is folyamatban van. A város közgyűlése az önkormányzat megtévesztése és az okozott kár miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett. A Közbeszerzési Döntő Bizottság azért folytat vizsgálatot, mert a K’Art a közbeszerzésben ugyan vállalta, hogy legfeljebb 10 százalékban vesz igénybe alvállalkozót a beruházás során, végül azonban teljes mértékben egy másik cég bevonásával építette fel a sportcsarnokot. A mintegy 50 millió forint értékű, a valós értéken felüli számlázás miatt az önkormányzat kártérítési eljárást indított a Csongrád Megyei Bíróságon.

 
 
Forrás: hodmezovasarhely.hu
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.