KözéletTalán nem öl tovább a csatorna!

2012. január 31., kedd
 
Talán nem öl tovább a csatorna!

Hódmezővásárhelytől légvonalban 30 kilométerre, Fábiánsebestyén határában van egy újonnan, speciális technikával épített csatorna, amelybe már százával pusztultak vadak. Még belegondolni is szörnyű, hogy kisgyerek még nem csúszott bele, mert egyáltalán nem biztos, hogy ki tudna mászni belőle. A több éves áldatlan állapot után, most úgy tűnik részmegoldás született.

 

 

A youtube-on látható megrázó videó felveti a mostanában sokszor emlegetett Btk. 266/B. törvényt az állatkínzásról, hiszen valószínű, hogy azok az állatok hosszú szenvedés után pusztultak el. A videót csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

 

Több mint két esztendővel ezelőtt adták át a Dél-Alföldön azt az öntözőcsatornát, amely azóta sok száz vadállat vesztőhelye lett. Úgy tűnik, az árok már nem szed több áldozatot.
Az elmúlt év decemberében olasz vadászok megdöbbentő felfedezést tettek Békés megyében: egy csaknem három kilométer hosszú, fekete fóliával bélelt öntözőcsatornát találtak, amely alján elhullott, vízbe fulladt állatok teteme hevert. Köztük őzek, vaddisznók, rókák, sőt egy vizsla is volt a három méter mély árok alján, a láthatóan poshadt vízben. Az elkészített felvétel fölkerült a legnagyobb közösségi videómegosztó portálra. Ennek linkjét egyik olvasónk elküldte, úgyhogy a megrázó felvételről Facebook-oldalunkon 2010 decemberében tudósítottunk.

 

Vizsgálódásaink során kiderült, a gyilkosnak bizonyult létesítmény a Dónáti öntözőfürt rekonstrukciója keretében épült. A csaknem 659 ezer euró (193 millió forint) európai uniós támogatás mellett létrejött csatornaberuházás fontos része a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat évek óta folyó fejlesztésének. Amint a társulat honlapján olvasható, ennek az alacsonyan fekvő, kötött talajú vidéknek a mezőgazdasági hasznosítása gyakorlatilag lehetetlen a belvíz elleni védekezés megoldása nélkül. A Fábiánsebestyén és Szentes között elkészült csatorna részben a terület belvízelvezetését, részben a környező szántóföldek öntözését teszi lehetővé.

 

A fóliával bélelt árokban azonban, már napokkal az elkészülte után, a vadban gazdag vidék állatai sorra pusztultak el. A csatorna ugyanis egyfelől keresztezi a vadak vándorlási útvonalát, másrészt az aszályos időszakban, ivóvíz után kutató állatok számára halálos csapdaként működik. A csatornán átvágni szándékozó vagy inni érkező állatok a meredek rézsűn a mélybe csúsznak, és a sima műanyag fólián képtelenek újra a felszínre jutni, a téli hónapokban a fagypont körüli vízben pedig még a nagytestű vadállatok is hamar kihűlnek.

 

A tarthatatlan helyzetről a Délmagyar című helyi lap már 2010 áprilisában beszámolt. Az újság munkatársának számítása szerint az átadás óta addig eltelt néhány hónap alatt 48 vadállat – őz, mezei nyúl, róka, borz, görény, menyét stb. – vált a csapda áldozatává.
Azóta fölmerült a kérdés, vajon volt-e tudomásuk az illetékes hatóságoknak erről a megdöbbentő, és két éve megoldatlan problémáról? Egyáltalán szabályos-e egy ilyen veszélyes csatorna megépítése a vadállatok által benépesített területen? Tesznek-e lépéseket annak érdekében, hogy véget vessenek a természetkárosításnak? Az ng.hu 2011. december 19-én eljuttatta az üggyel kapcsolatos kérdéseit az Alsó–Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségre (ATI–KTVF).
Megkeresésünkre az illetékes hatóság a napokban hivatalos levélben válaszolt, amelyben azt is közölték, hogy a kérdéseink nyomán milyen intézkedéseket tettek.

 

A felügyelőség igazgatója, Némethy Tímea által jegyzett levélből kiderül, hogy a hatósághoz benyújtott tervek a jogszabályoknak megfelelőek voltak, és mivel azok nem tartalmazták a felhasználandó fólia pontos típusát, fajtáját, ezért „előzetesen nem lehetett látni a sajnálatosan kialakult helyzetet”.
Maga a fóliaburkolatú csatorna a magyar és az uniós szabályozásnak megfelel, ám ez „nem mentesít más ágazati jogszabályok betartása alól. Ilyen általános jogi előírás az állatok kínzásának vagy a védett fajok elpusztításának tilalma, amelynek meg kell felelni a hatóságok külön előírása nélkül is” – olvasható a felügyelőség válaszában.

 

Adódik a kérdés, hogy vajon a megvalósult csatorna megfelel-e az előzetesen benyújtott terveknek. Ezzel kapcsolatban a felügyelőség vezetője közölte: „A felügyelőségünk által engedélyezett tervdokumentáció szerint a szóban forgó öntözőcsatorna rézsűhossza 1,81 méter, de a helyszíni ellenőrzésen a csatorna több pontján mérésekkel megállapítottuk, hogy a tényleges rézsűhossz eltér az engedélyezettől, ezért a felügyelőség a hatáskörébe tartozó intézkedéseket megteszi”.

 

Az ATI–KTVF további lépéseket tett a természetkárosítás elhárítása érdekében. A közelmúltban helyszíni ellenőrzést tartott, ahol feltették a kérdést az üzemeltetőnek, hogy milyen módon kívánja megszüntetni a további vadpusztulást. „A nyilatkozatban vállalta, hogy 3 soros villanypásztorral veszi körül a csatornaszakaszt, így sem a kis-, sem a nagytestű vadfajok nem tudják megközelíteni a csatornát. Továbbá vaditatót helyeznek el a környéken, ezzel biztosítják a víznyerő helyet az állatoknak. Felügyelőségünk közbenjárásával ezek a védelmi rendszerek az ellenőrzést követő napon megvalósultak.
Azóta telefonon tájékoztattak minket, hogy további erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a további vadpusztulást megakadályozzák: napi járőrszolgálatot szerveztek a helyszínre, illetve eltávolították a vizet a csatornából.”

Úgy tűnik tehát, hogy két hosszú esztendő után nem gyilkol tovább a Dónáti öntözőfürt „halálcsatornája”. Nem tudjuk, hogy ez idő alatt mekkora kárt okozott a vadállományban, és arra vonatkozóan sincsenek adataink, hogy Magyarországon és az Európai Unióban találhatóak-e még, ehhez hasonló technológiával készült árkok. A probléma itt megoldódott, ám a környékbeliek beszámolói szerint a fóliával bélelt csatornát és a környéket messzire elkerülik a vadállatok, a korábban nyüzsgő vadvilág szegényesebb lett a tájon.


 
 
Forrás: ng.hu - VH
Horváth Árpád
 

Olvassa el ezt is!

Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
620 alkotó 1500 alkotás

620 alkotó 1500 alkotás

A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Az elmúlt évekhez képest már egy hónappal korábban előrukkolt a Coca-Cola SZIN a fesztivál öt nagyobb helyszínének teljes felhozatalával.
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 

És ezt már olvasta?

Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.