KözéletTábordömping Vásárhelyen

2012. június 18., hétfő
 
Tábordömping Vásárhelyen

Idén a hódmezővásárhelyi szülők dúskálhatnak a táborokban, ugyanis az önkormányzat oktatási intézményei 38, a Bessenyei Művelődési Központ 14 tábort hirdetett meg.

 

A táborok listája ITT!

 

 

 

 

A művelődési központ már hagyományosan évente összeállít különböző korcsoportok részére többféle tábort. Idén első alkalommal jöttek ki az iskolák egyhetes, délelőtti, vagy egész napos táborokkal.

„Nem hiszem, hogy a táborokat kínáló iskolák és a BMK egymásnak konkurenciát jelentene, hiszen a vakációt 6725 vásárhelyi és kistérségi általános- és középiskolás kezdte ” mondta érdeklődésünkre Balázs József, az Önkormányzat oktatási csoportvezetője.

 

Mint ismeretes, a májusi közmeghallgatáson merült fel annak igénye, hogy az aktívan dolgozó szülők gyermekei részére hasznos elfoglaltságot jelentő, a pénztárcát nem megterhelő megoldások adódjanak. Mint azt a csoportvezető elmondta, az intézményvezetők értekezletén született meg az elhatározás, hogy az iskolák tegyenek javaslatokat délelőtti, vagy ebédmegoldási lehetőséget biztosító egész napos táborokra. Balázs József hangsúlyozta, az összes tábor önköltséges, amelyek közül, a legolcsóbb 2100, míg a legdrágább 13 ezer forint. A 10 ezer forint körüli táborok mindegyike ebéddel van és adott esetben a tematikának megfelelő alapanyagok árát is tartalmazza. Azt is hozzátette, a táboroztató pedagógusok kifejezetten önkéntesen jelentkeztek, minimális honorálással.

 

A 38 tábort tartalmazó listában, egy-két kuriózumot is találunk, mint például a HISZK Gregus iskola által délelőttönként meghirdetett 5 napos, mindössze 2100 forintos Lego robot programozás tábor, vagy a Corvin 11- 14 éves korosztályoknak ajánlott főzőtáborai.  Farkas Zsuzsanna igazgatónő a Vásárhelyi Hírek kérdésére megerősítette, gasztrotábor kínálataikkal a majdani továbbtanulóknak szeretnék egy kicsit megmutatni a lehetőségeket. Ezek a táborok, minden nap a Fekete Sasban, az iskola korszerű, jól felszerelt tankonyhájában lesznek, ahol a táborozók akár maguk készíthetik el az ebédjüket.

 

Az a diák pedig akinek kevés az önbizalma és attól fél hogy a főztjét véletlenül odakozmálja, jelentkezhet például egy úszótáborba, ahol kedvére pancsolhat egész nap.     

A táborok listája ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.