KözéletSzüreti hangulat a város közepén

2011. október 15., szombat
 

Szüretelés, szőlőevő verseny, nótaszó és kézműves foglalkozás várta ma azokat, akik a Tájházban rendezett szüreti mulatságon részt vettek. Elmaradhatatlan volt a zsíros kenyér, a must és a madárijesztő készítés is.

 

 

 

 

 

Szüreti felvonulással indult a reggel a hódmezővásárhelyi Tájház környékén, a menet elején a szüretelők vonultak. A hűvös idő ellenére igaz, kicsit kevesebben, de annál nagyobb lendülettel vettek részt a családok a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett programon. A népdalkörök szüreti nótái teremtették meg a vidám hangulatot, amíg a gyerekek a kézműves asztaloknál madárijesztőt, vagy színes szőlőfürtöt készítettek.

 

Sonkoly Ágnes a program főszervezője számolt be arról, hogy a játékos időtöltés mellett, az egykori szüretelési folyamatokba, a bor- és a mustkészítésbe is bepillantást kaphatott mindenki, még ha jelképesen is. „Célunk, a kellemes szórakozás mellett, a népi hagyományok felelevenítése volt. A vásárhelyre jellemző néphagyományokat egy néprajzkutató mesélte el. A szürethez kapcsolódva gasztronómiai élményekben is lehetett részük a családoknak. Az ilyenkor megszokott étkekkel vártunk mindenkit, például a bográcsokban kecskepörkölt és öregtarhonya rotyogott, de természetesen a zsíros kenyér hagymával sem maradhat ki a sorból, hiszen a szüret sokáig tartott és a főtt étel bizony nem készült.”

 

A hagyományok tényleg megelevenedtek, hiszen még a szőlőprés bemutató is volt, bár ott jártunkkor a prés sajnos nem működött. A szüreti mulatságon versenyt is rendeztek. Az éhesebb résztvevők a szőlőevő versenyen bizonyíthatták gyorsaságukat, aki pedig a kézügyességét szerette volna kamatoztatni, a „madárijesztő szépségversenyre” is benevezhetett.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.