KözéletSzombaton újraszentelik a hódmezővásárhelyi ortodox templomot

2012. szeptember 25., kedd
 
Szombaton újraszentelik a hódmezővásárhelyi ortodox templomot

Belgrád eleste után betelepült görög, szerb és román kereskedők leszármazottai építtették. és 1792-ben szentelték fel az Isten Anyja születése nevet viselő hódmezővásárhelyi ortodox keresztények templomát. Hódmezővásárhely belvárosának évtizedekig mellőzött és igencsak leromlott állapotú műemlékét egyfajta misztikus légkör lengte körül.

 

 

Csak kevesen csodálhatták meg a még elhanyagolt állapotában is elbűvölő templombelsőt, amely az épület külső megjelenési formájával együtt a keleti és a nyugati keresztény kultúra és építészeti hagyomány sajátos ötvöződéseként jött létre.

A nyugati rövidhomlokzat melletti, hagymatagos tornya 1806-ból való. A XIX. század elején faragott, biedermeier stílusú ikonosztázának képeit a XVIII-XIX. században festették. A falakat díszítő ikonok nagy része a Balkánról származik. A kegytárgyak közül legbecsesebb a Velencéből származó 1770-es, görögnyelvű és az 1704-ben Moszkvában kiadott, szláv nyelvű szertartáskönyv. Az örömhírvételt megjelenítő, középső, úgynevezett királyi ajtó két oldalán látható, magasabb színvonalú trónusikonok még barokk stílusban készültek. Fölöttük az apostolok sorakoznak, középütt Mária megkoronázása, legfölül pedig a Golgota kereszt-kompozíció látható az evangélisták képeivel.
Az északi, diakónusi ajtón Mihály arkangyalt, a délin Szent István diakónust festette meg a művész. A copfstílusú bútorművesség jeles alkotásai a Mária- és a püspöki trón, a királykapu, valamint a padok. Most a kívül-belül teljesen megújult templom a Tornyai János Kulturális Városnegyed egyik ékköveként nyitva áll a látogatók előtt.

 

Szeptember 29-én, szombaton 10 órakor Lukijan Pantelić püspök felszenteli templomukat. Az esemény előtt, fél tíztől beszédet mond Lázár János országgyűlési képviselő és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Misztériumának minisztere.

 

A program:


A hódmezővásárhelyi ortodox templom ünnepélyes felszentelése

Időpont: 2012. szeptember 29. (szombat)

9.30 Ünnepi beszéd

A megjelenteket köszönti: Lázár János országgyűlési képviselő

Ünnepi köszöntőt mond: Balog Zoltán miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

10.00 Az Ortodox templom felszentelése

A templomot felszenteli: Lukijan Pantelic, a budai szerb ortodox püspökség püspöke

 

11.30 Bizánctól Budáig című ünnepi műsor az ortodox templom felújításának tiszteletére

Közreműködik: Sebestyén Márta és a Szent Efrém Férfikar, művészeti vezető: Bubnó Tamás

 

13.00 A hódmezovásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története című kötet bemutatója

A kötetet a közönség figyelmébe ajánlja: Dr. Nagy Márta művészettörténész, egyetemi docens

Meghívott vendégek Csányi Viktor régész-muzeológus és Sévity Lázárné egyházi gondnok, a kötet szerzői

A beszélgetést vezeti: Farkas Ferenc középiskolai tanár

Helyszín: a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ II. emeleti előadóterme

 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.