Kultúra, oktatásSzombat esti tánc a Kankalinnal nem csak profiknak

2011. november 18., péntek
 
Szombat esti tánc a Kankalinnal nem csak profiknak

Ha nem is a Szombat esti láz filmbeli táncos műfajában, de tánc iránti lázban égőknek lehet remek kikapcsolódás a Kankalin együttes táncháza november 19-én este.

 

 

 

 

 

Nullától kilencvenkilenc éves korig, a „botlábúaktól a gyakorlott táncosokig”  várják a táncos kedvű érdeklődőket a Petőfi utcai Tánciskola magyar táncházába november 19-én, szombaton este hat órától, írja meghívójában a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

A kezdő lépések megtételét Kis-Jakab Péter, a Kankalin Néptáncegyüttes vezetője segíti, a talpalávalót a Kender zenekar húzza.

 

Szombat esti tánc októberben kezdődött. Négy alkalomból álló táncházban különböző tájegységek táncaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az egykor Hódmezővásárhelyen is nagy hagyományokkal rendelkező mozgalom feltámasztására a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázati forrást a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. A táncház szakmai megvalósítását a város művészeti díjával kitüntetett Kankalin Néptáncegyüttes vállalta.

 

Szombat este két időpontban is várják a táncolni (tanulni) vágyókat: hattól a kicsinek gyerekjátékok és népszokások felelevenítése lesz a program, valamint a legegyszerűbb alaplépéseket tanulhatják meg. Hét órától a felnőttek már komolyabb lépéseket is elsajátíthatnak, illetve megismerkedhetnek a különböző hangszerekkel és kíséretekkel.

 
 
Forrás: BMK
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.