GazdaságSzociális üdültetési programot indít a kormány

2012. január 13., péntek
 
Szociális üdültetési programot indít a kormány

A MOM Művelődési Központban tartott “Cafeteria 2012” konferencián Soltész Miklós államtitkár jelentette be, hogy az Erzsébet-utalvány forgalmazásának bevételéből hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő embereket fognak támogatni pályázatok segítségével.




Soltész Miklós kijelentette, hogy jó döntés született akkor, amikor a kormány úgy határozott: a cafeteria rendszer megújítása során figyelembe veszi a szociális szempontokat is, így erősítve a társadalmi szolidaritást.

A pályázatot ismertetve elmondta, összesen 2 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat négy, darabonként 500 milliós alprogram keretében. A pénzből a Humán-Jövő Kft. által kezelt állami üdülőkben pihenhetnek a nyertesek.

A “Vár a pihenés” program kiírása fogyatékossággal élők számára szól, ők 40 ezer forintot, míg kísérőik 20 ezer forinttal több támogatást kaphatnak.

Az “Élmény együtt” pályázatra három vagy több gyermeket nevelő családok jelentkezhetnek, ez esetben 40 ezer forint családonként és 20 ezer forint gyermekenként az elnyerhető összeg. Egy öttagú család például 100 ezer forintot kaphat.

A “Feltöltődés” program keretében idős, rászoruló emberek üdülése valósulhat meg, szintén 40 ezer forintból.

 

Gondoltak a szociális és gyermekvédelmi intézményekben dolgozó gondozókra és ápolókra is, az ő pihenésükre is 40 ezer forint szán a kiíró, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Pályázni minimális önrész vállalása mellett január 16. és február 29. között lehet, az igényeket fokozatosan bírálják el - ismertette Soltész Miklós.

A kormány célja egy igazságos, átlátható szociális üdültetési rendszer kiépítése - húzta alá az államtitkár. Az Erzsébet-utalvány rendszere ezen túl azt is biztosítja, hogy az utalványforgalmazásból származó profit Magyarországon marad.

 

Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke hozzátette, hogy a pályázati kiírás normatív, tehát aki megfelel a kritériumoknak, az automatikusan elnyeri a támogatást. Az alapítványi elnök jelezte, hogy további szociális programokat is terveznek indítani az Erzsébet-utalványnak köszönhetően, összesen 10 milliárd forint értékben.

 

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a SZÉP kártya és az Erzsébet-utalvány részleteit ismertette. A cafeteria-rendszer megújítását az elmúlt másfél év egyik sikertörténetének nevezte. A rendszer mindenki számára jól érthető, átlátható, egyszerű és olcsóbb a kezelése - emelte ki.
Gál András Levente kormánybiztos az új cafeteria elemek megszületésének kormányzati hátteréről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány több minisztérium gyors és ütemes munkájának és együttműködésének köszönhető, a szabályozás mindenben megfelel az Európai Unió elvárásainak.

 
 
Forrás: kormany.hu
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.