GazdaságSzociális segély helyett munka

2011. március 30., szerda
 
Szociális segély helyett munka

Czomba Sándor: amíg jobban megéri a szociális segélyt kérni, mint a munkát elvállalni, addig nem lesz rend. Az államtitkár Hódmezővásárhelyen tartott előadást.

 

 

 

 

A közfoglalkoztatás átalakításának sikere legjobban a vállalkozók körében bevezetett programon mérhető le - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a hódmezővásárhelyi közfoglalkoztatási fórumon, ahol a közfoglalkoztatás új rendszerével kapcsolatos tapasztalatokról tartott előadást.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette, hogy alig négy hónap alatt már több mint 1.100 fő dolgozik az elsődleges munkaerőpiacon, és több mint 2.000-re van benyújtott igény.

Kifejtette, hogy míg korábban, ha egy vállalkozó úgy döntött, hogy munkanélkülit alkalmaz, akkor 28.500 forintot kapott támogatásként, azt, amit a munkavállaló kapott juttatásként. Ez a program nem volt túl sikeres, egész évben mintegy 1.600 embert tudtak így elhelyezni az elsődleges munkaerőpiacon. Január 1-től éves program keretében maximum 8 hónapig a munkavállaló bruttó bér és járulékainak 70 százalékát kapja meg támogatásként a vállalkozó, cserébe azt várják, hogy négy hónapig tovább foglalkoztassa a munkavállalót.

Ma Magyarországon 68 ezer ember dolgozik a közfoglalkoztatásban. Ebből 43 ezer a négyórás, 10 ezer fölött van a nyolcórás önkormányzati közfoglalkoztatottak száma, és 10 ezer körüli az országos programokban résztvevők száma.

Idén 64 milliárd forintból lehet gazdálkodni, melyből 40 milliárd áll rendelkezésre az önkormányzatok számára. Ebből 28 milliárd a négyórás foglalkoztatásra, melyből 170 ezer fő támogatható, és 12 milliárd a nyolcórásra, melyből mintegy 20 ezer fő számára jut támogatás. Összességében 220 ezer embert lehet bevonni a rendszerbe.

A közfoglalkoztatásban a végső cél, hogy ne szociális segélyt, hanem munkát kapjon minél több ember, és munkabérként fizessék ki azokat a jövedelmeket számukra, melyek egy család megélhetéséhez szükségesek - hangsúlyozta Czomba Sándor.

Hozzátette: ameddig a szociális ellátórendszer és a foglalkoztatás nincsenek megfelelően különválasztva, amíg jobban megéri a szociális segélyt kérni, mint a munkát elvállalni, addig nem lesz rend. Jelen pillanatban fel lehet állítani olyan modellt, hogy egy 4-6 tagú család a szociális ellátórendszer különböző lábaira támaszkodva annyit keres, vagy többet, mintha valamelyik szülő elvállalja az elsődleges munkahelyet, vagy a közfoglalkoztatás keretében a munkát - magyarázta.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.