BulvárSzó szerint halálra cikizték a 12 éves autista kisfiút

2011. december 1., csütörtök
 
Szó szerint halálra cikizték a 12 éves autista kisfiút

Nagyon nagy izgalommal várta már a januári ausztriai osztálykirándulást, ám mégis történt valami. Minden bizonnyal az iskolai atrocitások miatt szobájában felakasztotta magát a 12 éves kisfiú, akit az iskola után hazaérkező kishúga találta meg. A döbbenetes eset összefüggésben lehet az iskolában őt ért folyamatos támadásokkal.

 

 

A tanulók kisírt szemmel járnak iskolába, miután megtudták, hogy felakasztotta magát egyik társuk. Az interneten dühös levéláradat tanúskodik arról, hogy az egyébként nagyon kedves és visszahúzódó Michael Ravent kipécézte egy lánycsapat, akik naponta terrorizálták, gúnyolták autizmusa miatt. A csapatban a legfiatalabb lány egyébként 8 éves.

A brit rendőrség nyomozása során az idegenkezűséget elvetette. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy "a nyomozás ebben a szakaszában semmi sem utal idegenkezűségre" a megfélemlítés volt a tényező.

A blackburni iskola igazgatója David Whyte úgy nyilatkozott: Michael "pozitív, világos és buzgolkodó tanuló volt" és az iskola "rendkívül szomorú", hogy a „gyerekeknek így kell megtanulniuk a halált.”

Egy, az iskolába járó lány anyja azt mondta, a lánya már régóta panaszkodott, hogy a tanulók egymást terrorizálják. A rendőrség kijelentette: "Meg tudjuk erősíteni, hogy az iskola nem volt tisztában milyen megfélemlítések folytak a falakon belül”.

Pénteken reggel az iskola a fiúcska emlékét felidézve, közös imádságot tart.

 
 
Forrás: lancashiretelegraph.co.uk
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.