Kultúra, oktatásSZIN-es pörgés holnaptól

2012. augusztus 22., szerda
 

Pihenőpad a markológép kanalában, magas létrán egyensúlyozó berendezők, óvatosan ide-oda tolató kamionok látványa fogadta egy nappal a kapunyitás előtti bejáráson a sajtó képviselőit.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Már csak egy nap van a kezdésig, de mindenhol érezhető a szervezők, az építők sok éves rutinja. Erről győződhettünk meg magunk is. Gajdán Bálint igazgató és csapata túl van már több sikeres SZIN rendezésén. Az igazgató, aki nem mellesleg a felújítást követően hamarosan startoló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ frissen kinevezett vezetője, tájékoztatta a sajtósokat. 22 programhelyszín, több mint 150 fellépő, 6 színpad. Na és a számtalan egyéb szórakozási lehetőség. Sőt a várható nagy meleg miatt, jó 150 méteres partszakaszon lehet hűsölni. Egyébként idén nem lehet a strand medencéjét használni. 60 helyen lehet majd ivóvízhez jutni. És permet kapukat is felállítottak. Visszagondolva az előző évekre, és végignézve a fellépők listáját, igazi fesztivál hangulatra van kilátás.

 

Így gondolja, az a több száz fiatal is, aki már alig várta a 17 órás kapunyitást, hogy a elfoglalja a legjobb sátorhelyeket, igaz a nulladik napon ez csak a bérletesek kiváltsága.

A Vásárhelyi Hírek által megkérdezettek nagy része, már reggel óta várakozik, a legtöbbjük Makóról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről jött.

 

Az idén valamivel több mint 200 millió forintból megszervezett SZIN-re elővételben a tavalyinál 10 százalékkal több bérlet és napijegy fogyott el.

 

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a SZIN idején fokozottan ellenőrzik a város egész területét. A korábbi évekhez hasonlóan a beléptetésért és a fesztiválterület ellenőrzéséért egy magáncég felelős, a rendőrség a rendezvény külső biztosítását végzi.
A százados azt is hangsúlyozta, a rendőrség határozottan lép fel a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben. Ennek keretében még a rendezvényt megelőzően átvizsgálják a területet annak kiszűrése érdekében, nehogy a kezdés előtt kábítószert juttassanak be, valamint prevenciós célzattal figyelemmel kísérik a beléptetést is.

Arról is szólt, hogy a rendőrség az esemény ideje alatt folyamatosan elemzi és értékeli az interneten, így különösen a közösségi portálokon megjelelő információkat.

 

A hazai fesztiválok zárásaként augusztus 22-től 26-ig várhatóan idén is sikerül elérni az összességében 70 ezres látogatószámot.

 
 
Kovács Roxána
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Országszerte számos múzeum, könyvtár és kiállítóhely nyitva lesz az év leghosszabb éjszakáján. Vásárhelyen is 6 helyszínen 19 programmal várják az érdeklődőket. Részletes program.

Következik a Szabadság téri Óvoda

Következik a Szabadság téri Óvoda

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.