Kultúra, oktatásSZIN-es első nap

2012. augusztus 23., csütörtök
 

Elképesztően jó hangulat, kevesebb fesztiválozó, a sátrazók megfőnek, zsebében kábítószerrel megbukott, a Yellowcard hozta a formáját. Ez az első nap mérlege.  

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A nagy hőség azért csak visszafogta a nagy lelkesedést. A nívósabb fellépők későbbi színrelépése miatt mondhatni viszonylag kevés ember mászkált szétszórtan. Így aztán a késő délutáni, esti koncertekre jöttek inkább, bát túlzás lenne azt állítani, hogy óriási volt a tömeg.

Az első napon a bejutás sem tartott sokáig, bár, mint arról írtunk a rendezőség és a rendőrség fokozottan ellenőrzi a SZIN-re érkezőket, de saját szemünkkel győződtünk meg, a pia becsempészésre kitalált jobbnál jobbnak tartott öltetekkel is kár próbálkozni. A kábítószert meg aztán végképp nem ajánlatos megjátszani, mert sokba kerülhet. Éppen ott voltunk, amikor hajnalban megbukott egy szegedi fiatalember, aki saját fogyasztásra kábítószerrel akart bemenni a rendezvényre. Mint megtudtuk, néhány nap múlva lesz 18 éves. Ellene visszaélés kábítószerrel vétsége megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

Késő délutánra már elképesztő hangulat várta a frissen érkezőket. A fél hétkor kezdődött Edda művekre már nagy tömeg gyűlt össze, nagy részük a Magna Cum Lauderre is maradt. Fél 11 kor pedig a Yellowcard következett. Az amerikai zenekarra óriási tömeg tombolt.

Odébb, fél 9-es kezdéssel a PEPSI Színpadon a Subscribe pörgette fel a tombolni vágyó közönséget. A másik legkedveltebb helyszín a Jate Klub Stage is szinte tele volt. Magyar rapp előadók kedveltek voltak a lazulni vágyóknak: Copy Con, Punnany Massif, Hősök, Bëlga nyomták az est folyamán

Rengeteg étel- és italstand illetve sátor fogadja a vendégeket, mellyel a koncertezők fel tudják tölteni az aksijaikat a következő koncertek idejére. Más kérdés hogy az árak nem épp a legpénztárcabarátabbak a SZIN-en. Kipróbáltuk például, a valóban laktató tejfölös lángost is, 500-ért. 

Második napra virradóra, hajnalban 6-7 óra felé a kitartóbbak még iszogattak, beszélgettek, párok csókolóztak. És még most is brutál meleg, a sátrazók megfőnek.  Jó hír: a hétvége felé enyhülni fog. 

 
 
Kovács Roxána
 

Olvassa el ezt is!

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.