BulvárSzikáncs neve bekerült a hazai időjárás legjeinek sorába

2017. december 4., hétfő
 
Szikáncs neve bekerült a hazai időjárás legjeinek sorába

A hőmérséklet alapján átlag körüli, illetve kissé az átlagot meghaladó középhőmérsékletű és csapadékosabb volt az idei ősz, mint a sokéves átlag - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kiadott elemzésében. Kitértek arra is, hogy több éghajlati értékelés szerint 2017 globálisan és Magyarországon is bekerül a legmelegebb évek közé.

 

 

 

 

 

Kifejtették: az évszak középhőmérséklete országos átlagban 10,67 Celsius-fok volt, ez 0,3 fokkal magasabb a sokéves, 1981-2010 közötti normálértéknél. Az ősz legmelegebb napja, az évszak első napja volt (szeptember 1.), ekkor Békéssámsonban 35,4 fokig melegedett a levegő. Még szeptember 10. körül is nyárt idéző értékeket rögzítettek: idén szeptemberben a hőségnapok mellett (amikor a napi maximumhőmérséklet legalább 30 fok) még forró nap (amikor a napi maximumhőmérséklet legalább 35 fok) is előfordult, a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyhez tartozó Szikáncs környékén.

Október közepén egy kiterjedt anticiklonnak köszönhetően nyugodt, száraz, sok napsütéssel és átlag feletti csúcshőmérséklettel teli időszak következett, "igazi vénasszonyok nyarát idézve". Október 17-én megdőlt a legmagasabb minimumhőmérséklet fővárosi rekordja is, miután a János-hegyi állomáson mindössze 15,2 fokig hűlt a levegő - írták.

A meteorológiai szolgálat mérőhálózatának adatai alapján a 2017/2018-as őszi-téli idényben először szeptember 29-én csökkent fagypont alá a hőmérséklet, a Nógrád megyei Zabaron ekkor mínusz 0,6 fokot mért az automata. Az ősz legalacsonyabb hőmérsékletét szintén Zabaron rögzítették: november 28-án mínusz 9,8 fokot mértek. 

Kitértek arra is, hogy október végén markáns hidegfront vonult végig az országon, amely szeles és hűvös időt hozott. A Magyarországon Nárcisznak keresztelt vihar alig néhány óra alatt átvonult az országon, a legerősebb széllökések sokfelé meghaladták a 120 kilométer/órát, Siófok állomáson 131,4 kilométer/órás szélerősséget is rögzítettek.

Az évszak összcsapadéka országos átlagban 190 milliméter körüli, ami mintegy 30 százalékkal haladja meg az 1981-2010-es őszök átlagát. Megjegyezték azt is, hogy e tekintetben jelentősen különböztek az őszi hónapok. A szeptember meglehetősen csapadékos volt: az 1981-2010 szeptemberi normálérték 175 százaléka hullott le, és ezzel a 11. legcsapadékosabb szeptember volt az idei.

Októberben a szokásosnál 27 százalékkal több esett országosan. Ráadásul - mint megjegyezték - az október havi összcsapadék pár nap alatt hullott le, legnagyobb hányadban október 22-én és 23-án.

Novemberben - az előzetes adatok alapján - mintegy 20 százalékkal kevesebb csapadék hullott az ilyenkor megszokottnál.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében kitértek arra is: a Meteorológiai Világszervezet előzetes globális éves éghajlati értékelője szerint nagyon valószínű, hogy 2017 a három legmelegebb év egyike lesz. A hazai mérések szerint - ha a decemberi középhőmérséklet nem tér el lényegesen az átlagtól - a 2017-es év Magyarországon is bekerül a legmelegebb évek felső 10 százalékába.

 
 
Forrás: OMSZ
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitűzte a Helyi Választási Bizottság a polgármester választás dátumát

Kitűzte a Helyi Választási Bizottság a polgármester választás dátumát

A választás egyfordulós, sem érvényességi, sem eredményességi küszöb nincs. Szavazhat minden - helyben lakó - legalább 18 éves magyar állampolgár.
Születésnapi ünnepséget rendeztek a vásárhelyi olimpiai bajnoknak

Születésnapi ünnepséget rendeztek a vásárhelyi olimpiai bajnoknak

Juhász Katalin: Hódmezővásárhelyről indultam, ahol ma is komoly vívóélet zajlik. Bízom benne, hogy a város még sokáig biztosítja szeretett sportágam utánpótlását. Videó interjúval!

 

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát