SportSzezonnyitó versenyek arany- és ezüstérmekkel

2012. május 8., kedd
 
Szezonnyitó versenyek arany- és ezüstérmekkel

A Hódiák SE atlétái a téli alapozás és a fedett pályás versenyek után a hétvégén az első szabadtéri minősítő versenyen és egy nemzetközi versenyen vettek részt, nagy sikerrel!

 

 

 

 

 

Országos Atlétikai Minősítő Versenyt rendeztek Békéscsabán a Buda-Cash kupáért május 4-én a Tünde utcai Atlétikai Centrumban. Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club és a Békés Megyei Atlétikai Szövetség által évek óta megrendezett versenyen a régió legjobb sportolói vettek részt.

Május 6-án vasárnap pedig az IAAF Atlétikai Világnap XII. Tiszaújvárosi nemzetközi versenyt rendezték. Mindkét versenyen rajthoz álltak a hódmezővásárhelyi atléták.

 

 

Az előjelek nem voltak biztatóak, hisz betegség és sérülés miatt nem volt teljes értékű a felkészülésük, és mint Héjja Antal, a versenyzők edzője elmondta, atlétái teljesítménye minden számítását felülmúlta. Egyenként értékelte tanítványait:

 

Losonczi Gábor majd egy éve szerzett sérülése miatt alig versenyzett. Ennek ellenére a békéscsabai regionális versenyen egyéni csúcsot ugrott távolugrásban. Ez egyben városi csúcs is, s a703 cm-es ugrása az országos ranglistán korosztálya idei legjobb eredménye.

 

Krucsai Zsanett télen egy térdműtéten esett át, számára is ezek a versenyek voltak az elsők a felépülése óta. Egyéni csúcsához nagyon közeli eredményt sikerült elérnie, amely nagyon biztató az elkövetkezendő országos bajnokságok előtt.

 

Kovács Leila majd fél év kihagyásra kényszerült, s az alapozás szinte kimaradt a felkészüléséből. 40 méter körüli gerelyhajítása, s súlylökésben elért eredménye az előzmények ismeretében jónak mondható.

 

Szűcs Noémi volt közülük az egyetlen, aki az előírt edzésadagot mind minőségben mind mennyiségben teljesíteni tudta. Utolsó éves serdülőként megközelítette a nála 1-2 évvel idősebbek eredményét távolugrásban. A fedett pályán többpróbában elért első helyével már bizonyította, hogy jó formában van.

 

Kocsis Alexandra egyéni csúcsot dobott diszkoszvetésben a békéscsabai minősítő versenyen. Edzője Neményi Béla.


 

A hétvégi eredmények:

 

Országos Atlétikai Minősítő Verseny - Békéscsaba

 

Losonczi Gábor  távolugrás 1. hely  egyéni és városi csúcs!

Kocsis Alexandra diszkoszvetés  2. hely egyéni csúcs!

Kovács Leila gerelyhajítás  1. hely

                     súlylökés       2. hely

Krucsai Zsanett távolugrás  1. hely

 

 

Atlétikai Világnap XII. Tiszaújvárosi Nemzetközi Verseny

 

Kovács Leila      gerelyhajítás  1. hely

                           súlylökés       2. hely

Krucsai Zsanett  távolugrás     1.hely

Losonczi Gábor  távolugrás     1.hely

Szűcs Noémi      távolugrás     1. hely

                              200m         1. hely

 

 

Mindannyiuk számára a következő megmérettetés a diákolimpia lesz, ahol a középiskolások már az országos döntőbe jutottak, s vannak, akik több számban is kvalifikálták magukat:

 

Dezső Viktor- távolugrás VI. korcsoport

Iványi Anna- gerelyhajítás VI. kcs.

Kocsis Alexandra- diszkoszvetés VI. kcs.

Kovács Leila - gerelyhajítás, súlylökés, diszkoszvetés V. kcs.

Krucsai Zsanett- távol- és magasugrás, 100m-es gátfutás V. kcs.

Losonczi Gábot - távol- és magasugrás V. kcs.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.