KözéletSzervacsere

2011. augusztus 30., kedd
 
Szervacsere

Kendi Imre a K-Art ügyvezető igazgatója: a város havi több milliós, mára több tízmilliósra duzzadt elmaradása ellenére a Balogh Imsi Sportaréna működésében eddig nem volt fennakadás.

 

 

 

 

Mint arról írtunk, az augusztus 26-i rendkívüli közgyűlés határozata értelmében felmondja a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnok működtetésére vonatkozó PPP-megállapodást az önkormányzat, és a Legfőbb Ügyészséghez fordul az építési költségek jelentős túlárazása miatt.

 

A beruházás érdekében a város együttműködési megállapodást kötött az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, amely az állami és a magánszféra együttműködésével PPP-konstrukció keretében megvalósuló fejlesztéshez nyújtott támogatást. A konstrukció lényege, hogy a közbeszerzési eljárás során kiválasztott K-Art Építő Zrt. saját költségén megépítette és működteti a sportlétesítményt, amelynek használati, szolgáltatási díját évente aktualizálják. A szolgáltatási díjat a cégnek az önkormányzat és az állam közösen fizeti.

 

Az augusztus 26-i döntés szerint a szerződés felmondási szándékát az önkormányzat a sportcsarnok használatának a városra háruló aránytalanul magas terhével indokolta, ezért az önkormányzat a konstrukció felülvizsgálatát kezdeményezte.

 

Kendi Imre a K-Art Építő Zrt. ügyvezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, véleménye szerint nincs arra jogi lehetőség, hogy az önkormányzat felmondja a szerződést. Cége hitelt volt kénytelen felvenni, mert a város szolgáltatási díjat 9 hónapja nem fizetett. Kendi Imre hozzátette, a havi több milliós, mára több tízmilliósra duzzadt elmaradás ellenére a Balogh Imsi Sportaréna működésében eddig nem volt fennakadás.

 

Az önkormányzat közleménye kitért arra, hogy az elrendelt belső ellenőrzés során a kivitelező cég - az önkormányzattal kötött szerződés ellenére - elzárkózott a számlák bemutatásától. Kendi Imre elmondta, már egyszer rendelkezésre bocsátották a kért dokumentumokat, amelyeket most már másodszor kértek és most valóban nem teljesítette a kérést. Azt mondta, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban, mint a ppp konstrukció másik finanszírozójánál, minden irat, számla hozzáférhető.

 

Az sajtó részére elküldött közleményben olvasható, hogy az ingatlan értékének meghatározására felkért igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a magánberuházó 174 millió forinttal többet számlázott.

 

Kendi Imre szerint a sportkomplexum falai között fél napig valóban hárman vizsgálódtak.

 

Az ügyvezető igazgató arról is szólt, hogy az Állami Számvevőszék 2008-ban és 2009-ben is átfogó ellenőrzésnek vetette alá a sportlétesítmény beruházását és mindent rendben talált.

Kérdésünkre elmondta, ő is hallott arról, hogy a város a szerződés felmondása miatt a sportarénában eddig tartott iskolai tornaórákat és sportfoglalkozásokat máshová tervezi áthelyezni, de mint mondta, nincs és nem is volt szándékukban a szolgáltatás felfüggeszteni. A most felvett hitelből biztosítani tudják a Balogh Imsi Sportaréna működését.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 
Földesi Zoltán magyar bajnok lett
Földesi Zoltán magyar bajnok lett A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett