Kék hírekSzerencsére arra nem jár vonat

2011. június 21., kedd
 
Szerencsére arra nem jár vonat

Közel hárommillió forintnyi kárt okoztak azok a vasúti sín tolvajok, akiket tegnap értek tetten a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai egy sándorfalvi út melletti telephelyen.

 

 

 

 

A rendőrök előzetes adatgyűjtést követően jelentek meg a telephelyen, ahol három fiatalembert találtak, miközben az ipari vasúti vágányt szedték fel. A 17 és 20 év közötti fiúk, akik egyébként testvérek, elmondták a rendőröknek, hogy nyári munkát kerestek. Így kerültek kapcsolatba egy 40 éves szatymazi férfival, aki némi pénzért cserébe felbérelte őket erre a feladatra. Ugyan tudták, hogy nem egészen legális, amit tesznek, de megbízójuk azt ígérte, nem fognak lebukni. A két napos munka alatt közel hárommillió forintos kárt okoztak a bűncselekménnyel.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a tetten érés után elfogták a megbízót és annak élettársát is, mivel kiderült, hogy ő is aktívan közreműködött a bűncselekményben. Kihallgatását követően a 40 éves szatymazi férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A többi gyanúsított szabadlábon védekezhet.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.