Kultúra, oktatásSzeptembertől ki lehet rúgni a 16 éves kilencedikeseket?

2012. június 20., szerda
 
Szeptembertől ki lehet rúgni a 16 éves kilencedikeseket?

Ettől a tanévtől kezdve ha egy diák 16 éves korában fejezi be az 5. 6. 7. 8. évfolyamot, akkor megszűnik a tankötelezettsége. Ezt jó ha tudjuk, tekintettel arra, hogy június 27- 29. között lehet beiratkozni a szeptemberben kezdődő 2012/2013-as tanévre.

 

 

 

 

A Magyar Szülők Országos Egyesülete szerint a tanköteles életkor leszállítása miatt fennáll annak a veszélye, hogy a 9. évfolyamra most beiratkozó tanulókat 16. születésnapjukon eltávolítják az iskolából. A 16 éven felüli tanulók védelme érdekében az MSZOE kezdeményezi az oktatásért felelős miniszternél, hogy írja elő rendeletében, hogy a tankötelezettségüket teljesítők tanulói jogviszonyát csak súlyos vétség esetén, külön fegyelmi eljárás keretében lehessen megszüntetni. A fegyelmi eljárás során az iskolának bizonyítani kellene a tanuló vétkességét, a 18 év alatti tanulók szüleit pedig be kéne vonni az eljárásba.

Ugyanakkor Selmeczi Gabriella MTI-hez eljuttatott kommünikéjében azt állítja hiába volt 1996-tól 18 év a tankötelezettségi korhatár, a fiatalok több mint 23 százaléka középfokú végzettség vagy szakképzettség nélkül hagyta el az iskolát. A tanköteles kor leszállítása ellenére az állam továbbra is biztosítja a térítésmentes továbbtanulás lehetőségét a 16. életévüket betöltött fiatalok számára az érettségi, illetve az első szakképesítés megszerzéséig.

Emlékeztetett arra is, hogy Európában még tizennyolc országban 16 esztendő a korhatár, olyan fejlett államokban is, mint Franciaország, Svédország, Norvégia vagy Finnország. De például Svájcban, Ausztriában, Liechtensteinben és Luxemburgban csak 15 év a korhatár - mutatott rá.

 

A kormány részére készített, a Kettős mérce által közölt titkos hatástanulmányuk szerint  a tankötelezettség korhatárának leszállítása 16 évre, kallódó szakképzetlen fiatalok tízezreinek megjelenésével és több ezer pedagógus elbocsátásával fog járni. A foglalkoztatási hatásra is van pontos kormányzati kalkuláció: 4904 fő. Ez az elbocsátásra váró pedagógusok száma.

 

A szakiskoláknál a tanulók közel felének kimaradását prognosztizálják. Úgy, hogy – miután a szakiskolai képzés 3-évesre csökken – a kimaradó 16 évesek zömének már csak egyetlen év hiányozna ahhoz, hogy a munkaerőpiacon fontos végzettséget megszerezze. Persze a renitens diákokkal kezdeni kell valamit, nem vitás. De ehhez éppenséggel több pedagógusra (pszichológusra, mentorra, fejlesztőpedagógusra stb.) van szükség, nem kevesebbre. Kisebb osztálylétszámra, és gyakorlatorientáltabb szakképzésre.

A titkos tanulmányból ennek hatásait vizsgáló 5 oldalt megtalálja ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.