
Május 25-26-án rendezték az újonc korosztályú tőrözők számára a sportág idei legrangosabb hazai eseményét, a Vívó Magyar Bajnokságot. A kétnapos versenyt budapesti Törekvés Egyesület Sportcsarnokában renedzték.
A hódmezővásárhelyi Csomorkány SE vívói először szombaton léptek a pástra. A versenyen 42-en indultak el, a csoportkör után pedig 32 vívó már ki-ki asszót vívott a továbbjutásáért. A verseny lebonyolítása egyébként megegyezett a nagy világversenyek rendjével, azaz egy csoportkör levívása után már az egyenes kieséses tábla következett.
Magyary Ágnes edző tanítványai közül, Makó András, Tóth Gergely, Héjja Alex, Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás bekerült az egyenes kieséses szakaszba, és közülük legmesszebb Makó András jutott, hiszen kiegyensúlyozott, okos vívással meg sem állt a legjobb 8 versenyző döntőjéig. A negyeddöntőben sajnos a lendület elfogyott, a Budapesti Honvéd versenyzője András útját állta, aki a végelszámolásnál a 7. helyért járó érmet vehette át. A többiek közül Tóth Gergely a 16 közé jutott, míg a másik három vásárhelyi versenyzőnek nem sikerült továbblépni.
Délután a 22 lány között egyetlen vásárhelyi, Pósa Szonja volt csak érdekelt. Szonja a saját csoportját veretlenül megnyerve magabiztosan került a főtáblára, ahol a legjobb 8 között a negyeddöntő számára is a végállomást jelentette, s végül 5. helyezettként vehette át a jól megérdemelt medált.
Vasárnap délelőtt csapatversennyel folytatódott a versengés. A vásárhelyi színekben csak a fiúk voltak érintettek, akik a Makó András, Tóth Gergely, Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás összeállításban léptek pástra a legjobb 8 csapat versenyében. A csapatverseny egyébként a végletekig kiélezett, idegtépő izgalmakat hozott a vásárhelyiek – de valószínűleg az ellenfelek – számára is, hiszen az eredmények erről árulkodnak. Először a BSE csapatával vívtak a csomorkányos fiúk, ahol a vívóidő letelte után, az eredmény 41-41 volt, ami egyperces hosszabbítást jelentett. A sorsolás a vásárhelyieknek kedvezett, vagyis ha nincs találat, a döntetlen a vásárhelyiek továbbjutását jelentett volna. A fiúk azonban nem bízták a véletlenre, és egy gyors találattal, 42-41-es eredménnyel az elődöntőbe jutottak, ahol a Budapesti Honvéd csapata várt rájuk. Ez a mérkőzés is ide-oda „billegett” a két csapat között, aminek köszönhetően az utolsó pár asszója előtt 31-31 volt az eredmény. Sajnos a fővárosiak fejben jobban viselték a terhet, így a vége 37-34 lett, ami azt jelentette, hogy a Csomorkány SE fiúcsapata a bronzéremért szállhattak csatába. Következett a Szigetszentmiklós csapata, akiket végül drámai végjátékban 33-32 arányban múltak felül és így a dobogó harmadik fokára állva fejezték be a Magyar Bajnokságot.
Mind az egyéniben, mind a csapatban elért helyezés értékét növeli, hogy igen erős mezőnyben sikerült azokat megszerezni, és a vidéki csapatok közül is az élmezőnyben végezni.
Szintén a hétvégén rendezték a bambi korosztályú vívók versenyét Budapesten, ahol két vásárhelyi is elindult: Varga Tóth Blanka 10., míg Szögi Richárd a 17. helyen végzett.