Kultúra, oktatásSzép szavak ifjú mesterei

2011. november 24., csütörtök
 

„A vers olyan ablak, amelyből az egész világra nyílik kilátás” Ez a Benedek Marcell idézet fogadta a 42 diákot, felkészítő tanárát, szülőket november 24-én a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola versmondó versenyének mindkét helyszínén Mint minden évben, most is a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában gyűltek össze a verset kedvelő diákok.

 

Fotó: VH

 

 

A Hódmezővásárhely és Kistérsége Versmondó versenyen idén az ötödikesek-hatodikosok és a hetedikesek-nyolcadikosok, mindkét kategóriában 21-en voltak. A kiírás szerint szabadon választható verssel lehetett indulni, kivéve a verses mesét, illetve a tananyagban szereplő verset. Vásárhely minden általános iskolájából, Mártélyból, Székkutasról is érkeztek résztvevők. Valamennyien az egyes iskolákban rendezett versenyek győztesei voltak. A most továbbjutók tavasszal a megyei döntőben folytatják.

 

 

A kistérségi szavalóverseny eredményei:


5-6. osztályos kategória

                                                                                                           Felkészítők:

  I.  Tésik Anna  Kamilla       LisztF. Ált. Isk.                                 Pintér Erika

  I.  Stifner Borbála                Kertv. Kat. Ált. Isk                           Kendiné Kiss Ilona

 II.  Baranyi Lili                       NLG                                                 Pengőné Cseh Ildikó

III. Vörös Béla                       Bethlen G. Ref. G.                          Cseuz Márta

IV. Sipos Zoltán                     Kertv. Kat. Ált Isk.                           Dávid Katalin

 V.  Nádra Gergő                   NLG.                                                 Dr. Borbáth Árpádné

 

7-8. osztályos kategória

 

  I.  Hegyi Balázs                    Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.                    Vajda Enikő

II.  Rakonczai Kitti                   NLG                                                 Győri Éva

III. Klement Sára                     NLG.                                                Kovács Boglárka

IV. Vékony Liza                         Kertv. Kat. Ált. Isk.                          Daridáné Papp Erika

  V.  Vándor Tamás                  Szent I. Ált. Isk.                               Szappanos Zoltán

VI. Zsigmond Anna                NLG.                                                 Győri Éva

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.