Kultúra, oktatásSzentesre fókuszálnak

2015. május 15., péntek
 
Szentesre fókuszálnak

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör hívta vendégségbe a Lucien Hervé Kamera Klubot. Május 18-án, hétfőn 18 órakor a Művelődési és Ifjúsági Házban nyílik a Fény-képmutatók című fotókiállítása. A közönség a vásárhelyi Kamera Klub tagságának hatvannál több fotóját láthatja.

 

 

 

Az egyre bővülő taglétszám igazolja, hogy a hódmezővásárhelyi fotós élet számára a fotóklub megalakítása hiánypótlónak bizonyult. Dömötör Mihály és Török János kialakította az intézményi feltételeket egy fotóklub részére. Ők ketten elindították valamint tíz alapító taggal létre hozták a Lucien Hervé Kamera Klubot tavaly júliusban. Az alakulásnál ott bábáskodott a Vásárhelyi Hírek is.


A névadó (eredeti nevén Elkán László hódmezővásárhelyi születésű fotóművész) az ötvenes-hatvanas években Le Corbusier „sztárépítész” házi fényképésze volt és főként az építészeti témájú képei tették a nevét világszerte ismertté.

Mint arról többször írtunk, a klub célja az, hogy Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúráját magas szinten tovább építse,
országos, nemzetközi szinten meg,- és elismertesse, ezzel együtt Hódmezővásárhely művészeti rangját emelje. A klub tagjai fontosnak tartják a szomszédos városok (testvérvárosok) klubjaival a jó kapcsolat fenntartását, a fotós alkotóik és alkotásaik bemutatását más településeken is. Ennek egyik állomása a szentesi kiállítás, amelyen 60 fotó demonstrálja a klubtagság fotózás iránti fogékonyságát.
A kiállító fotósok: dr. Kőhegyi Ferenc, Bozó Tünde, Vári Dénes, Juhászné Fajka Cecília, Megyesi Anett, Bánfi Dávid, Pásztor András, Bozó Tünde, Dömötör Mihály, Varga András, Török Erika, Eötvös Csaba, Győri Zoltán, Dormanns Marcel, Baranovszky Jenő, Török János, Görbe Anita, Gaál Györgyi, Kis Ilona, Kovács Henriett.
A kiállítást Dömötör Mihály fotóművész, a klub elnöke nyitja meg.

A kiállítás megtekinthető június 19-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

 

Olvassa el ezt is!

SZIN-esedik az előadók névsora

SZIN-esedik az előadók névsora

Folyamatosan bővül a fellépők sora. Május 15. és 25. között rendezik Szegeden a Borfesztivált, amelyen lehetőség nyílik a kedvezményes bérlet megvásárlására.
Gólya fogta nyuszi

Gólya fogta nyuszi

Eddig csak a béka, egér, pocok volt terítéken. Most egy különleges fotósorozat szerint egy gólya nyúlra is vadászik. Nincs happy end! Képekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.