GazdaságSzázmilliós tervek

2016. január 29., péntek
 
Százmilliós tervek

Ki nem mondott rivalizálás érezhető Makó és Hódmezővásárhely ipari parkjai között. Az egymástól alig 30 kilométerre található két ipari park jelentős kapacitásbővítést tervez, amelyhez az infrastruktúra kiépítése szükséges.

 

 

 

 

 

Január 29-én Farkas Éva Erzsébet makói polgármester az Ipari Park területén lévő vállalkozások vezetőinek mutatta be az Ipari park fejlesztéséről szóló terveket. Ebben, közel 500 millió forintos beruházást kívánnak kivitelezni, mégpedig a 107 hektáros Ipari Park, közművesítésből eddig kiesett területén.

A gazdaságélénkítő hatású beruházásnak köszönhetően útburkolat, csapadékvíz elvezető rendszer, ivóvíz- és gázvezeték rendszer valamint közvilágítás és elektromos-hálózat korszerűsítése áll a tervekben. 

 

Hasonló beruházási tervek kerülnek a hódmezővásárhelyi képviselő testület februári közgyűlése elé. A háromlépcsős terv egy 66 hektáros területet érint, amelynek a közművesítését, útépítést, stb. tartalmazza. Ehhez 750 millió forintos pályázat beadását kell jóváhagynia a grémiumnak. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Olvadás: Finisszázs Szabó Klára Petra kiállításán

Olvadás: Finisszázs Szabó Klára Petra kiállításán

A január 30-án 18 órakor kezdődő Olvadás elnevezés arra utal, hogy ezen estén búcsúzik a vásárhelyi közgyűjtemény Szabó Klára Petra festőművész jégvirágaitól.
Kézilabda Kupa a Balogh Imsiben

Kézilabda Kupa a Balogh Imsiben

Női és férfi csapatok részvételével a Hódmezővásárhelyi Kézilabda Egyesület megrendezi az I. Hódmezővásárhely Kupa - Nemzetközi Kézilabda tornát.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.