KözéletSzámít mindenki véleménye

2017. március 13., hétfő
 
Számít mindenki véleménye

Hódmezővásárhelyen, a Károlyi Házban a Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat március 18-án, szombaton megszervezi a „Mi évünk” programsorozatában a ’Civil Piknik’ elnevezésű rendezvényét.

 

 

 

 

 


Az Új Nemzedék Központ Szegedi irodája és a Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház közreműködésével szerveződő esemény célja, hogy a helyi közösségért munkálkodó szervezetek megismerhessék egymást.

 

A Civil Piknikről Napkori Mónika a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a délelőtt folyamán az iskolai alapítványok, a helyi fiatalokért munkálkodó szervezeteket várják, ahol mindenki bemutathatja saját szervezetét és annak munkáját, jövőbeni terveit, délután további részében pedig minden szervezet sajátos módon, akár kisebb programokkal mutatkozhat be az érdeklődőknek.

 

A Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat felnőtt segítője arról is beszélt, hogy a rendezvényen egy kerekasztal beszélgetés keretében a helyi fiatalokat érintő témákról kötetlenül lehet beszélgetni, együtt gondolkodni, megosztani egymással gondolataikat, véleményüket és ötleteiket.

A találkozás lehetőséget teremthet a jövőbeni együttműködésre, ezzel is erősítve a város kulturális pezsgését, hiszen összefogva még színvonalasabb, nagyobb rétegközösségnek szóló projektek valósíthatók meg, így téve szinte láthatatlanul élhetőbb várossá a településünket.

 

A rendezvény tervezett programja:


9:30 Regisztráció

 

10:00 Megnyitó Hegedűs Zoltán alpolgármester, Szabó Adrienne ifjúsági polgármester

 

10:30 Meghívott szervezetek bemutatkozása és kerekasztal beszélgetés Moderátor: Vajda Árpád Új Nemzedék Központ – Szeged

 

13:00 Állófogadás és „Ötlet piknik”, azaz egy brainstormingot tartunk és összegyűjtjük a jelenlévők gondolatait a helyi ifjúság helyzetéről.

 

14:00 Civil „Nyíltnap” Minden szervezet sajátos módon, akár kisebb programokkal/játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, szórólapozással mutatkozhat be az érdeklődőknek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy világverseny felé félúton

Egy világverseny felé félúton

Zsarkó Anikó Edit a cukrászversenyen második helyezést ért el, ezzel  az eredménnyel indulhat a nemzeti döntőben, de a végső cél Abu Dhabi.
Ez a teljesítések időszaka

Ez a teljesítések időszaka

Cél a korosztályos Magyar Bajnokság. A hétvégén  Wolf Eszter ezüstérmes helyezésével, újabb értékes ponttal gyarapította ranglista pontszámát. 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.