Kultúra, oktatásSyrius örökség Vásárhelyen

2016. július 13., szerda
 
Syrius örökség Vásárhelyen

Véget ért Vásárhelyen a Jazz Estek sorozat, amelynek utolsó koncertjén életre keltette a legendát a Syrius Legacy, amelynek egy vásárhelyi muzsikus is tagja.

 

 

 

 

 

Él még az a nemzedék, amelyik személyes emlékeket őriz. De színre lépett egy újabb korosztály, amelyik csak hallomásból ismeri, mégis vállalta a progresszív magyar jazz rock csapat örökségének ápolását. Egy újabb korosztály lépett színre, amelynek a zene eredője és végpontja Orszáczky együttese, a Syrius. Ez volt a vásárhelyi közönség véleménye is, akik ott voltak az Alföldi Galéria udvarán rendezett koncerten, július 8-án este.

 

 

Másfél évtizedig létezett ezzel a névvel, de legendássá az 1970 és 1972 közötti időszak révén vált a Syrius együttes. Az együttes iránti tiszteletből kezdeményezte Maloschik Róbert, korábbi rádiós zenei szerkesztő, a Syrius Legacy (Syrius-örökség) zenekar létrehozását. A fiatal jazzmuzsikusokból szervezett együttes 2014-ben a Debreceni Jazznapokon mutatkozott be sikerrel.

A 45 évvel ezelőtt keletkezett zene ma is érvényes, és életre kel, ha ilyen kvalitású muzsikusok szólaltatják meg, mint Benkó Ákos, aki 2012-ben megnyerte a Jávori Vilmos Jazz Dob Tehetségkutatót;

Tempfli Erik, aki a JazzMa.hu Szerkesztőségi Szavazólistáján 2015-ben „Az év orgonistája” kategóriában II. helyen végzett;

Vidákovich Izsák, aki 2015-ös teljesítménye alapján a JazzMa.hu Szerkesztőségi Szavazólistáján a fuvolisták között az I. helyen végzett; 

Ludányi Tamás, aki a JazzMa.hu szaklap Szakmai Szavazólistáján 2015-ben „Az év felfedezettje” + a szopránszaxofon kategóriában 2014-ben és 2015-ben is első helyezést ért el.

Valamint nem utolsó sorban a hódmezővásárhelyi születésű basszusgitáros Fonay Tibor, aki 2013-ban megnyerte az Orszáczky Jackie Basszusgitár Tehetségkutatót, majd 2014 december elején kimagasló művészi teljesítményéért Junior Prima-díjat kapott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megszívták miután leszívták

Megszívták miután leszívták

Lehet, hogy ha azt tudta volna a 3 vásárhelyi benzintolvaj, hogy mától 9 forinttal olcsóbb a benzin, talán meg is gondolták volna magukat.
Live Aid koncertbevételekből fegyverek

Live Aid koncertbevételekből fegyverek

Most 31 éve, 1985 július 13-án volt a monumentális szuperkoncert, amelynek célja az afrikai–etiópiai éhezők megsegítése volt. Több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.