A magyarországi németek kitelepítésének emléknapjához kapcsolódó rendhagyó tanórán egy bácskai német család megrázó történetét ismerhetik meg a hódmezővásárhelyi diákok január 20-án, kedden 10 órakor az Emlékpontban.
A Magyar Országgyűlés 2011 novemberében fogadta el azt a határozatot, amely január 19-ét, a magyarországi németek elhurcolásának napjává nyilvánította. A választás azért esett erre a napra, mert 1946. január 19-én indult el az első olyan deportáló vonat, amely németeket szállított. A magyarországi német nemzetiségieket a kollektív bűnösség igaztalan vádjával üldözték, kisemmizték, majd hazájuk elhagyására kényszerítették.
A magyar hazához ezer éven át ezer szállal kötődő németség kitaszítását az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. december 29-i rendelete alapozta meg. Ez kitelepítésre kötelezte mindazokat ‑ legtöbbször családjaikkal együtt ‑, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, továbbá akik tagjai voltak a Volksbundnak, vagy a fegyveres SS-nek ‑ függetlenül attól, hogy önként vagy sorozás alapján léptek be. A rendelet végrehajtásához a Belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott: listákat állítottak össze, melyeket kifüggesztettek az adott településeken és mindössze öt napos fellebbezéssel meghozták a döntést a kitelepítendőkről. Az első "egy batyuval" kitaszított csoportot 1946. januárjában vagonírozták be Budaörsön. Nyárig közel 110 ezer embert kényszerítettek az ország elhagyására; az elüldözöttek száma 1948. júniusáig meghaladta a kétszázezret.
Kedden 10 órakor az Emlékpont rendhagyó tanóráján Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens előadása mellett, Oswald Valter meséli el ‑ egy Duna menti, német többségű községből, Bácsról származó ‑ családja megrázó történetét. A négyéves Oswald Valtert és családját lágerbe zárták a szerbek a Délvidéken, ahonnan szülei vele és karonülő kishúgával 1946 őszén az éhhalál elöl Magyarországra szöktek. Oda, ahol már javában folyt a svábok kitelepítése.
1944 őszén, amikor a Vörös Hadsereg és a Tito-partizánok közeledtek a Délvidékhez, a bánáti és bácskai svábok jelentős része Németországba menekült. Akik maradtak – mint az Oswald család – azokra keserves sors várt. Mint közismert, nem csak több tízezer magyart gyilkoltak meg 1944 őszén-telén a szerbek, hanem jóval több német nemzetiségűt is, akik pedig életben maradtak, azokat különböző koncentrációs táborba zárták. Az akkor négyéves Valter családjával együtt a gádori lágerba került, ahol az éhhalál várt rájuk. 1946 őszén a szülei vele és karonülő kishúgával kalandos úton – a zöldhatáron keresztül – Magyarországra szöktek. Miközben Magyarországon folyt a svábok kitelepítése, a magyar nyelvtudás és hivatalos papírok nélküli Oswald család itt lelt menedéket…
