Kék hírekSúlyos baleset az M43-ason

2011. október 31., hétfő
 

Röviddel öt óra előtt elindult a forgalom az M43 autópálya Makó felé tartó oldalán, a belső sávban; a sztrádán vasárnap éjfél körül ütközött össze frontálisan egy román kamion és egy busz, a balesetben tizennégyen meghaltak, ketten életveszélyesen megsérültek.

 

Frissítve!

Őrizetbe vette a rendőrség a román kamion sofőrjét.

Többen ültek a mikrobuszban a megengedettnél.

 

A Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőség négy munkatársával közösen megkezdődött az M43-as autópályán történt éjszakai tömegbaleset tizennégy áldozatának azonosítása - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn reggel.

 

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a helyszínelés elsődleges adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion egy enyhe balra ívelő kanyar után - egyelőre ismeretlen okból - átszakította a szalagkorlátot, és a szembe lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó szintén román kisbusszal.

Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A nyerges vontató és a tizenöt személyes busz az autópálya töltése mellett állt meg, a teherautó vontatmánya pedig oldalára fordulva a töltésen feküdt. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta: négy mentőkocsi érkezett a helyszínre. A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre. A halálos áldozatok közül három gyermek volt. Egy utas túlélte a balesetet.

Az egy utason kívül a kamion sofőrje maradt életben, de mindketten többszörösen súlyos sérülést - csonttörést és belső sérüléseket - szenvedtek, a mentők őket a szegedi traumatológiai klinikára szállították - mondta a szóvivő.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint az Arges megyei mikrobusz Valenciaból Bukarestbe tartott, a kamion pedig, az esti órákban Aradról indult, és Németország lett volna az úti cél.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók: három gépjárművel, egy műszaki mentő egységgel és egy műszaki mentő konténerrel. A sérülteket és a holtesteket két óra alatt tudták kiszabadítani a roncsból. Az összeroncsolódott buszt daruval emelték vissza az autópályára.

 

 

 

Frissítés!

Őrizetbe vette a rendőrség a román kamion sofőrjét 
2011.10.31. hétfő 13:25

 

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az M43-as autópályán történt baleset 31 éves aradi okozóját.

A 31 éves aradi férfi a megalapozott gyanú szerint Makó felől Szeged felé haladt az M43-as autópályán, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elveszítette az uralmát a járműve felett és átszakítva a szalagkorlátot egy Szeged felől közlekedő román Mercedes Sprinternek ütközött. A baleset következtében a kamion és a kisbusz az útmenti vízelvezető árokba csúszott.

A tűzoltók 14 holttestet és egy túlélőt szabadítottak ki a roncsokból. Utóbbit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol jelenleg is ápolják.

A kamion 31 éves aradi sofőrje súlyosan, de nem életveszélyesen sérült. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ma délután a férfit a kórházban őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelőséggel, Románia belügyi attaséjával és Románia szegedi főkonzuljával azonosította az áldozatok többségét. Az elhunytak valamennyien román állampolgárok: Giurgiu megyéből, Alexandria városából, Neamt megyéből, Clejani településről és Arges megyéből valók.

A rendőrség a baleset teljes körű tisztázása érdekében szakértőket vont be a nyomozásba.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megerősíti azokat a romániai sajtóhíreket, mely szerint a műszaki engedélyben megengedett 9 fő (8+1 fő) helyett 15-en ültek az M43-ason szerencsétlenül járt Mercedes Sprinterben.

 
 
Forrás: MTI-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.