Kék hírekSúlyos baleset a Nagypál-kanyarban

2024. október 21., hétfő
 
Súlyos baleset a Nagypál-kanyarban

Sportautó csapódott egy fának Hódmezővásárhely külterületén október 19-én este. A balesethez több mentő és tűzoltót is riasztottak.

 

 

 

 

 

 

Az eddigi információk szerint a Toyota típusú kétszemélyes sportautó Mártély irányából közlekedett Hódmezővásárhely felé, amikor egy balra ívelő kanyar után a sofőr eddig tisztázatlan körülmények között elvesztette uralmát a jármű felett. A sportautó ekkor letért az útról, majd egy fának csapódott.

A jármű alváza megtekeredett. A becsapódás erejétől a 20 év körüli sofőr kirepült az autóból, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az autóban ketten ültek, az utas szintén egy fiatal, ő is megsérült, a helyszínről kórházba szállították

A mentőszolgálat munkatársai az életveszélyesen sérült férfit több órán keresztül stabilizálták a helyszínen, majd kórházba szállították. Személyautó becsapódása egy kerékpárútra történt, ahol szerencsére épp nem tartózkodott egy biciklis sem.

 

A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 
 
Forrás: CSCSMRFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Remek hangulat - Egy triplával fordított a Kosársuli

Remek hangulat - Egy triplával fordított a Kosársuli

Felejthetetlen befejezést hozott a Vásárhelyi Kosársuli péntek esti meccse az NB I/B Zöld csoportjában. Képekkel.
Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen

Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen

A lovas ismereteket és a huszár hagyományokat oktató program indult a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium hódmezővásárhelyi növendékeinek.
Mikulás hozza az önkormányzat játékait

Mikulás hozza az önkormányzat játékait

Több, mint hárommillió forint értékben vásárolt fejlesztő és egyéb játékokat a vásárhelyi óvodáknak a város önkormányzata.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.