A Városok Ünnepén a sok színes program mellett kirakodóvásárral is találkozhatott az érdeklődő a Kossuth téren. Én is felkerekedtem, hogy szemügyre vegyem, milyen portékákkal érkeztek határon innen és határon túlról. Volt itt minden mi szem szájnak ingere, de egy standon mégis megakadt a szemem. Struccmedalion? Hát az meg mi?
Vásárhelyi Hírek: Jól látom, a cégér struccmedaliont hirdet?
Víghné Wolford Ilona: Strucctojásokból készítek medalionokat, nyakláncokat, fülbevalókat. Ez egy igen új és különleges portéka, az elkészült műveket valódi virágokkal, festéssel vagy épp kövekkel díszítem. Ezek valójában zsűrizett iparművészeti darabok.
VH: Mióta készít ilyen ékszereket, és miért éppen a strucctojáshéjból? Nekem például utoljára jutna eszembe ez az alapanyag.
V.W.I.: Igazából, csupán néhány éve foglalkozom a medálok készítésével, ezelőtt 18 évig fazekasként tevékenykedtem, fekete kerámiát készítettem, ami Szentes városára jellemző. A több éves munka után valami újra vágytam, így a kerámiakészítést hátrahagyva kerestem egy új lehetőséget.
Amikor a medálok elvittem elbíráltatni, a zsűri is ugyanezt kérdezte, hogy honnan jutott eszembe ez a fajta alapanyag. Őszintén megvallva, pusztán a véletlen műve volt. Kaptam ajándékba egy strucctojást, és mivel én korábban már próbálkoztam a tojásdíszítéssel is, így elkezdtem kicsipkézni, ugyan úgy, mint egy libatojást. Ezzel elküzdöttem vagy három napig, és még mindig nem jutottam a végére – annyira kemény a tojás héja – és mérgemben a földhöz vágtam a tojást. Ahogy sok apró darabra tört az a hatalmas tojás, megbántam amit tettem, hiszen különleges darab volt és ritkaság. Nem volt szívem a kukába dobni, így a földön heverő apró héjdarabok felett elkezdtem gondolkodni, mit is lehetne ezekből készíteni, hogy ne vesszen kárba. Természetesen olyan dolgot szerettem volna létrehozni, ami nem csak bizonyos réteg kiváltsága lehet, hanem bárki, idős és fiatal egyaránt örömét lelheti az alkotásaimban. Ahogy a darabkák alakját néztem, egyre jobban kirajzolódott a formákból egy-egy medál és fülbevaló alakja. Így hát elkezdtem tervezgetni hogyan és mivel díszítsem az ékszereket, majd végül a kész termékeket elvittem lezsűriztetni, ahol mindenki meglepődött milyen különleges alapanyagot találtam.
VH: Hány éve ennek?
V.W.I.: Már három éve. Az ország különböző pontjaira és a határon túlra is elviszem az ékszereket, és mint visszajáró vendégárus, már nem egy helyen köszöntek szembe velem az utcán saját munkáim.
Víghné Wolford Ilona
1954-ben született Szentesen. A középiskolai tanulmányait követően szeretett volna iparművészeti főiskolát végezni, de az érettségit követően másképpen alakult az élete, ezért Szentesen maradt. 20 év után döbbent rá arra, hogy álmaiból, elképzeléseiből még nem sikerült sok mindent megvalósítania. Az agyagművesség iránt érzett vonzódást, ezért felkereste Bese Lászlót, aki abban a házban élt, ahol ő született. Fél év alatt elsajátította a mesterség fogásait, majd hamarosan eladásra kezdett dolgozni. Kapcsolatba került a Déltiszamenti Napsugaras Népművészeti és Kulturális Egyesülettel, amely meghívta tagjai közé. Három éve készít strucctojás héjából ékszereket.
