SportStreetball bajnokság volt Vásárhelyen

2014. május 11., vasárnap
 
Streetball bajnokság volt Vásárhelyen

Május 11-én vasárnap tizedik alkalommal jöttek össze az utcai kosarazás, vagyis a Streetball rajongói Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Megírtuk,  Fekete István és barátnője 2011 tavaszán határozta el, hogy lerakja a városban, a sportot és hip-hop zenét kombináló utcai kosárlabdázás alapjait. A folyamatosan növekvő számú nevezés, egyértelműen a siker jele, nem utolsó sorban olyanokat is megmozgat, akik esetleg nem akarnak egyesületi viszonyok között sportolni. A jó társasági életről nem is beszélve, hiszen ezeket a fiatalokat a kosárlabda mellett még valami összeköti: a hip-hop zene és életérzés. Nézőként is érdemes volt vasárnap ebbe belekóstolni.

A nap folyamán valóban nagyon nagy tömeg gyűlt össze, a bajnokság mellett az Acrobatic Basketball Szeged bemutatójára, valamint a Feel Good Dance Company ügyes táncosaira is sokan kíváncsiak voltak.

A mérkőzések ismét színvonalasak voltak és a fair play jegyében zajlottak le. Kemény test-test elleni, olykor idegőrlő mérkőzéseket láthattunk. 

A bajnokságon indulók száma 46 volt, ami impozáns szám a Centrum Sreetball 3 éves történetében. 

 

Győztesek, különdíjasok a X. Centrum Streetballon:

 

   I. helyezés: KZS  - Pap Ádám, Blaskovics Bence

 II. helyezés: "K"  - Rostás Gábor, Kun Gergő

III. helyezés: Lolka és Bolka: Kis Molnár Zoltán és Mihály Miklós

 

Különdíjasaink: 

Legértékesebb játékos: Blaskovics Bence

 

Fair Play: Kun Gergő 

 

Tripla Tipró: Nagy Sándor Gábor

 

Legvagányabb csaj: Deák Dalma

 

Killer Mester: Kis Molnár Zoltán

 

Legötletesebb csapatnevek: 

 

1. Backstreetballs (Pusztai József és Bodrogi Attila) 

2. Centrumi Kecske Fészek (Kenderesi Dávid és Takács János)

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Streetball őrület Vásárhelyen - a tizedik

 

Olvassa el ezt is!

Vereség Veszprémben

Vereség Veszprémben

A Veszprém az utolsó játékrészben a sírból hozta egálra a meccset, amit a hosszabbításban már simán megnyertek.
Egységben az erő - vicces, de tanulságos video

Egységben az erő - vicces, de tanulságos video

Van aki úgy véli, egységben az erő, van aki azt mondja csak a csapatmunka győzedelmeskedhet! Na most akkor melyik?
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.