Kultúra, oktatásStartra kész az Őszi Tárlat

2013. szeptember 11., szerda
 

Már csak kisebb installálási munkák vannak hátra a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat rendezéséből. A megnyitóig hátra lévő három hét azonban csalóka, hiszen szinte egyidőben összesen 4 kiállítás nyílik majd Vásárhelyen.

 

 

Fotók: VH

 

Erről is beszélt Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója a szeptember 10-én tartott sajtótájékoztatón. A kiállítás idei kurátora kifejtette: a tizenkét tagú szakmai testület 194 művész 262 műalkotását találta alkalmasnak arra, hogy megjelenítse napjaink képzőművészetét az Őszi Tárlaton. Nagy Imre elmondta, a rekordszámú – 768 beadott – alkotásból is látható, rangnak, megbecsülésnek számít, ha valaki bemutatkozhat a Vásárhelyi Őszi Tárlaton.

 

Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármester a sajtótájékoztatón a Vásárhelyi Őszi Tárlat hazai képzőművészetben betöltött szerepét méltatta. Mint mondta, az 1954 óta minden évben megrendezett kiállítás a maga nemében egyedülálló, Európában csak a Velencei Biennále hasonlítható hozzá. A sajtótájékoztatón saját élményeiről is szót ejtett, felidézve hogy gyermekkorában nagy eseményként élte meg, amikor szülei elvitték az Őszi Tárlatra. Beszélt arról is, hogy egykoron az Őszi Tárlat milyen politikai vitákat váltott ki, mert például a párttitkár nehezményezte, hogy az alkotók a modern mezőgazdasági gépek helyett, miért a lepusztult tanyavilágot ábrázolják.

 A tárlat az elmúlt években komoly rangot vívott ki, a kortárs alkotók itt mérhetik le, hol állnak a hazai mezőnyben, hangsúlyozta az alpolgármester.

 

Információink szerint az október 6-án vasárnap délben a kiállítás megnyitóján részt vesz Orbán Viktor is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ötéves az Egészséges Vásárhely Program

Ötéves az Egészséges Vásárhely Program

Értékelték az elmúlt öt évet. Szeptember 14-én ingyenes szűrések, előadások, családi programok lesznek Vásárhelyen. Az EVP nyitna a kistérség felé. Részletes szombati programmal!
Jó helyezés a világranglistán

Jó helyezés a világranglistán

A Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds világrangsorára.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.