KözéletSportösztöndíj az új vásárhelyi főiskolán tanulóknak

2011. február 2., szerda
 
Sportösztöndíj az új vásárhelyi főiskolán tanulóknak

Dr Elek András az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli elnöke szerint, a felajánlás jól illeszkedik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökének a programjába is.

 

 

Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli csapata és az őket szponzoráló budapesti székhelyű infokommunikációval foglalkozó EnterNet 2001 Kft. ösztöndíjat ajánlott fel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi tagintézményébe, a 2011-es tanévben sikeres felvételt nyert kosárlabdázó diákoknak.
Az első körben három sportoló, részesülhet majd havonta ösztöndíjban. Dr Elek András az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli elnöke szerint, a felajánlás jól illeszkedik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökének a programjába is. A 2010 májusában megválasztott Szalay Ferenc (Szolnok fideszes polgármestere), novemberben ismertetett koncepciója azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra a kosárlabda legyen az ország legnépszerűbb teremsportja, az új program pedig egy csapat tagjaiként mutatja be a sportág egyes területeit. A "kezdőötösben" a szövetség, az utánpótlás és szakemberképzés, a versenyek, a válogatottak és az amatőr kosárlabda kapott helyet. Dr Elek András szerint az ösztöndíj felajánlás az EnterNet Vásárhelyi Kosársulinak fiatal tehetséges kosaras utánpótlást eredményezne, hiszen itt tanulnának tovább, sőt még több játékost vonzana a felsőoktatási intézmény vásárhelyi jelenléte. Távlati célként országosan akár főiskolai, egyetemi kosárlabda csapatok is alakulhatnak majd.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.