KözéletSportosztály válogató volt a Városi Stadionban

2011. november 3., csütörtök
 

Négy különböző színű mezben négy csoport fiatal, kemény bemelegítés keretében edzők és labdarúgó szakemberek árgus tekintete és szorgos jegyzetelése mellett, mutatta meg erőnléti, labdakezelési készségét. A következő tanévben induló sportosztály kiválasztóját hirdette meg november 3-án délelőtt a HFC a hódmezővásárhelyi Városi Stadionban.

 

 

Fotó: VH

 

Az utánpótlás szempontjából fontos eseményen a stadion gyepén kérdeztük Horváth Zoltánt, a Hódmezővásárhelyi Futball Klub elnökét, az Önkormányzat sportreferensét.    

 

Vásárhelyi Hírek: Itt fut köztük a következő évtized David Bechamje?

Horváth Zoltán: Hát! Az a célunk! Akár az is lehet! A következő év szeptemberében már ötödik éve lesz, hogy a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben elindul a sportosztály, és ezzel a mai válogatóval azt szeretnénk, ha ebbe az osztályba olyanok kerülnének, akik a HFC-nek biztos utánpótlás bázist jelentenek majd. Nem csak a 97-es korosztály van ma itt, hanem a 99-esek is.

 

 

VH: Hányan jöttek el?

H.Z.: Ma összesen 44-en vannak, a környező három megyéből, de érkeztek a Dunántúlról és a Vajdaságból is.

 

 

VH: Azt már tudjuk, mit nyer a HFC, de mit jelent a gyerekek számára?

H.Z.: A sportosztályba járók gimnáziumi képzést kapnak. A HFC utánpótlás biztosítása mellett, számunkra a tanulmányi eredményük is fontos szempont. Két nyelven, angolul és németül fognak tanulni, ami ha komolyan akar a labdarúgással foglalkozni, nagy előny, ha idegen nyelven meg tudja értetni magát. További előny, hogy az általános gimnáziumi képzés mellett heti nyolc edzésen teljesen átfogó elméleti és gyakorlati sportszakmai képzésben vehetnek részt.

Úgy gondolom a sportosztály az előző éveket nézve is bizonyította létjogosultságát, elég csak az NB II-es U 17 – es csapat tavalyi bajnoki címét említeni. Vagy például a Diákolimpián országos negyedik helyezést ért el a sportosztály, de szintén a sportosztályba járt Sóos Bence, aki a Debrecenbe igazolt, vagy Nuszpán Norbert, aki Németországban folytatja.

 

 

VH: Lehet azt mondani, hogy a sportosztály a HFC alappillére?

H.Z.: Feltétlenül! Ha megnézzük a felnőtt csapatot, legalább 80 százalékban saját nevelésű játékosokból áll. Azt mondhatom ez is az egyik lényege az utánpótlás nevelésnek, hogy a gyerekeknek legyen perspektívájuk, lássanak maguk előtt célt. A másik oldalról nézve pedig köztudottan lényegesen olcsóbb saját nevelésű utánpótlásra támaszkodni, mint vidékről sok pénzért idehozni játékosokat, akiknek a tetejében a városhoz semmilyen kötődésük sincs, így aztán ahogy jöttek, úgy mennek is.

 

 

VH: Azt eddig is láttuk, hogy az utánpótlással nem volt gond…

H.Z.: Igen, az elmúlt 8-10 évre visszatekintve a labdarúgó klubnak megvolt a jól felépített utánpótlása, a sportosztály négy évvel ezelőtti beindítása viszont egy olyan lendületet adott, amely a további fejlődés lehetőségét vetíti előre.

És elárulom, hogy a távlati terveink között szerepel, a várossal való együttműködés keretében, felsős általános iskolai sportosztály indításának lehetősége.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.