KözéletSport, szépség, egészség – tavasszal az e-Nívóval

2012. március 28., szerda
 
Sport, szépség, egészség – tavasszal az e-Nívóval

Hódmezővásárhelyen az e-Nívó Egyesület mára rendszeressé, ezzel egyenes arányban népszerűvé vált, szórakoztató és könnyű kikapcsolódást jelentő műsoros délutánokra invitálja a vásárhelyi hölgyeket. Március 31-én ismét színes és ezúttal szó szerint mozgalmas délután várja azokat, akik elmennek a Mozaik Kamaraterembe.  

 

 

 

Mint arról már írtunk, 2005-ben a vállalkozó nőknek meghirdetett és egy Európai Uniós pályázat által finanszírozott egy éven át tartó tanfolyamon az ország öt városában, több száz nő vett részt. A szegedi és a hódmezővásárhelyi csoport úgy döntött, egyben marad és egyesületet alapít, hogy így erősödhessenek tovább, az időközben kialakult barátságok, üzleti kapcsolatok. Ekkor jött létre az e-NÍVÓ Együttműködő Női Vállalkozók Dél-Alföldi Regionális Közhasznú Egyesület. A kezdeti 15-20 fős tagság és a még egyszer ennyi pártoló tag és szimpatizáns folyamatosan növekvő száma jelzi az egyesület elismertségét. Negyedévente megrendezett délutánjaik pedig a vásárhelyi társas élet üde színfoltjai lettek.

 

A most sorra kerülő, hétvégi programjukra: ’Sport, szépség, egészség – tavasszal’, már csak csábító címe miatt is, várhatóan sokan lesznek kíváncsiak.

 

Mint minden alkalommal, most is kiállítással és ajándék filmvetítéssel megspékelt délutánon mozgásra, felüdülésre csábító látványos színpadi bemutatók mellett, az aulában egészség állapot felmérést lehet kérni Oskovics Katalin természetgyógyásztól, MeriDin diagnosztikát Dr. Szilágyi Mária orvostól, és BMI (testzsír) mérést Tápainé Szabó Anikó dietetikustól.

 

A színpadon 14 óra 30-tól, többek között aerobic, meridián torna, pilates, Nordic Walking bemutatók lesznek. A Ketlebell nevű, újabb, egy most divatba jött edzésmód is bemutatkozik.

Előzetesen csak annyit, hogy a  hívei szerint a Ketlebell nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik. Aki valaha próbálta már tudja, hogy az egyik legjobb eszköz és módszer az állóképesség és az erő növelésére. Ez azt is jelenti, hogy a jó házikoszt mellett eltunyult férfiakat is szívesen látja az Egyesület, hiszen a március 31-i meghívójuk alcímében is olvasható: Szombat délután – nem csak nőknek.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.