KözéletSport – Az EnterNet Kosársuli újabb sikere

2011. február 21., hétfő
 
Sport – Az EnterNet Kosársuli újabb sikere

A méltatlan körülmények hatással voltak a játékosokra is, de az első negyed után folyamatosan növelték előnyüket. A mérkőzést 93-85-re a vásárhelyi gárda nyerte.

 

 

Ez a csepeli meccs 20 nézőnél többet érdemelt volna, de olyan szűk iskolai tornacsarnokban volt a találkozó, hogy ha több néző van, akár a játékot is zavarta volna. Zavaró körülmény volt más is, mivel a kezdés után néhány perccel az eredmény- és időjelző rendszer először csak rövid időre, majd nem sokkal később végleg felmondta a szolgálatot. Ezek a, Dr. Elek András szavai szerint, enyhén szólva méltatlan körülmények hatással voltak a játékosokra is. Mint azt a Vásárhelyi Híreknek elmondta, már az utazás előtt tisztában voltak a várható körülményekre, de egy ilyen helyzet mindenképpen kihat a játékra is. Ez az első negyed végi egyenlő eredményén látszott leginkább. Ettől függetlenül a találkozó további részeiben folyamatosan növekedett a Kosársuli előnye és bár az utolsó negyedben volt egy rövid megtorpanás, 8 pontos különbséggel az EnteNet Kosársuli nyert.  A legtöbb, 25 pontot Mócsai Milán szerezte, őt követi Utasi Gábor 14, Kukla Zsolt és Babut Dan Ioan 12 ponttal.

A BOCI Travel-Budafok-Csepel elleni mérkőzés végeredménye 93-85, ami tovább erősítette a vásárhelyi csapat második helyét a tabellán.

A vásárhelyi kosarasok február 28-án a Hódtói Sportcsarnokban fogadják a tabella hatodik helyén álló Bajai Bácska FKE együttesét. Dr. Elek András szerint az igazán nehéz időszak majd csak azután következik, mert az NB I/B Keleti csoport első négy helyezettje mérközik meg az NB I/B Nyugati csoport négy legjobbjával. Az edző szavai szerint izgalmas időszakot jelent majd a Kosársuli életében, hiszen olyan összecsapás-sorozat lesz, amelyben minden csapat viszi tovább a saját csoportjában elért eredményeit.     

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.