KözéletSport - Vásárhelyi focisták holland próbajátékon

2011. január 28., péntek
 
Sport - Vásárhelyi focisták holland próbajátékon

Az Fc Twente holland profi futball klubot 1965-ben alapították. Európa egyik leghíresebb utánpótlást nevelő akadémiájából világklasszis focisták kerültek ki.

 

 

A Hódmezővásárhelyi Futball Club két játékosa, az 1996-os születésű Gábor Viktor és az 1994-es Sós Bence január 17-21. között próbajátékon szerepelt a regnáló holland bajnok, az FC Twente utánpótlás akadémiáján.

A 193 cm magas kapus, Gábor Viktor teljes mértékben meggyőzte a hollandok szakembereit tehetségéről és tudásáról, így amint azt a körülmények lehetővé teszik, haladéktalanul számítanak rá  A középpályásként és szélső hátvédként is bevethető, 175 cm-es Sós Bence 16 éves kora ellenére az U19-es csapattal edzett. Az FC Twente vezetősége hamar felismerte a játékos technikai képzettségét és a kombinatív játékhoz való kimagasló érzékét, viszont a fizikai felépítésének hiányosságait is. Bence fél évet kapott, hogy fizikálisan megerősödjön, így nyáron újabb öt nap áll majd rendelkezésére, hogy végérvényesen meggyőzze a holland klub képviselőit.

A 15 éves Gábor Viktor elmondta, örül, hogy sikeres próbajátékon vehetett részt egy ilyen profi egyesületnél. Mivel még nem töltöttem be a 16. életévemet, hivatalosan egyelőre nem lehetek a Twente labdarúgója. Különböző tornákra és felkészülési időszakokra tudok csak kiutazni, amit szüleim is támogatnak és szerencsére ez az elfoglaltság az iskolával is összeegyeztethető.  A 17 éves Sós Bencét meglepte az a profizmus, ami körüllengte az egyesületet. A próbajátékon nyújtott teljesítményével elégedett, hiszen mint mondja, idősebbek között szerepelt és úgy érzi, nem okozott csalódást. Fizikálisan fejlődnie kell, hiszen nagy lehetőséget kapott azzal, hogy a nyáron ismét megmutathatja magát a hollandoknak.

A két játékost Horváth Zoltán, a HFC elnöke és Apró Attila utánpótlás szakmai vezető kísérte el, akinek a véleménye szerint, jól sikerült a bemutatkozás, az akadémia igazgatójának értékelése is ezt bizonyítja. Minden jel arra mutat, hogy a régi vezetéssel megkezdve, az újjal pedig folytatva, sikerül rövid időn belül egy olyan vágányra helyezni a vásárhelyi futball, amelyről a jövőben sem kellene letérni. A néhány hete megválasztott új elnök, Horváth Zoltán elmondta, jól jelzi a HFC-nél eddig folytatott munka minőségét, hogy sikeresen tudták képviseltetni magukat egy európai viszonylatban kimagasló utánpótlás-neveléssel rendelkező ország egyik vezető klubjának akadémiai próbajátékán. Minz mondta, büszke arra a teljesítményre, amit Viktor és Bence az elmúlt héten mutatott. Nagyon fontos volt ez az egyesület szemszögéből is, hiszen meg tudták mutatni, mekkora érték rejlik a vásárhelyi labdarúgásban.

 

Olvassa el ezt is!

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.