KözéletSport - Stratégia és taktika

2010. november 14., vasárnap
 
Sport - Stratégia és taktika

Egy–egy összecsapáson néha több a játékos, mint a nézője, de eredményeikre vagy kudarcaikra nagyon is figyelnek a vásárhelyi sportszeretők.

 

Nyolc asztalnál, tizenhat játékos ült le szemben egymással november 14-én, a Csongrád megyei Sakkbajnokság második fordulójában. A Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület a megszokott Rapcsák András utcai sakkterme helyett ideiglenes helyén, a Bajcsy utca 70-ben fogadta a  Szegedi Maróczy Géza Sakk Egyesület játékosait. „Igen erős a szegedi gárda, hiszen egyesületük a megyéből sok ifjú tehetséget tudhat tagjai között, ezért sejthető volt a vereség”- mondta portálunknak  Botka Péter a vásárhelyi klub elnöke. Hozzá tette, az egyik legjobb játékosukat, Horváth Lászlót például tanulmányai miatt hosszú ideje nélkülözniük kell.  Ádok János a vásárhelyi egyesület egyik legrégebbi tagja úgy véli, a mai vereségnek talán az is az oka, hogy a tehetséges sakkozóik egy része már nem ül tábla elé, az utánpótlás pedig még nincs felkészülve az ilyen idegeket is megtornásztató versenyekre. Az elnök bízik abban, hogy lesz vásárhelyi utánpótlás, ezért is van sakk szakkör hetente háromszor a Szent István Általános Iskolában.

A vasárnapi 6:2 –es vereség még nem döntött el semmit, hiszen további hét forduló még hátra van. Vásárhelyi sakkozóink november 28-án Szegeden ülnek asztalhoz a Maróczy Géza Sakk Egyesület ötödik csapata ellen.    

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.