KözéletSport - Sikerekben úszva

2011. február 28., hétfő
 
Sport - Sikerekben úszva

A Hód Úszó SE kiválóan szerepelt az igen erős mezőnyben. 11 arany, 6 ezüst és 7 bronzéremmel a csapatverseny harmadik helyén végzett.

 

 

Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Uszodában február 26-27-én rendezett Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyre 3 országból érkeztek versenyzők. A hazai 30 egyesület mellett a határon túlról Pitesti, Arad, Novi Sad úszói vettek részt a két napos viadalon. Az 512 résztvevő úszó összesen 1550 rajtot vett.

Idén először versenyeztek a budapesti Jövő SC-Veolia válogatott sztárjai. Rajtkőre állt többek között Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelin, Joó Sára, Mutina Ágnes, Biczó Bence, Molnár Ákos, Jakabos Zsuzsanna is. Utóbbi a 200 méteres gyorsúszást a világ idei 7. legjobb időeredményével teljesítette. A versenyen a Szegedi Úszó Egylet válogatott kerettagjai is részt vettek és szép sikereket értek el.

A verseny a Hód Úszó SE legfiatalabb úszóinak bemutató számával kezdődött. Kőhegyi Ferenc tanítványai először ugrottak vízbe versenykörülmények között, melyet a lelkes közönség tapssal jutalmazott.

A Hód Úszó SE kiválóan szerepeltek az igen erős mezőnyben a hazai versenyén. 11 arany, 6 ezüst és 7 bronzéremmel a csapatverseny 3. helyén végezett.

Külön említést érdemel Oláh Norbert, aki minden számában a dobogó legfelső fokán állt, így 4 aranyéremmel a csapat legeredményesebb versenyzője lett. Kimagaslóan teljesített még Szentkereszty Cecília (2 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Sipos Zoltán (2 arany 1 ezüst, 1 bronz), Sipos Gábor (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Szabó Bence (2 bronz) valamint Kovács Norman (1 ezüst)

 

Aranyérmet szerzett:

Szentkereszty Cecília 200 gyorson, Oláh Norbert 50 gyors, 100 mell, 50 hát és 50 mell versenyszámokban, Sipos Zoltán 50 és 100 mellen, Sipos Gábor 100 mellúszásban, a 4x100-as vegyesváltó(Köteles Dávid, Szabó Tamás, Ambruzs Gábor, Jákri Dániel), a 4x100-as gyorsváltó(Keresztesi Márkó, Martonosi Árpád, Kendi Péter, Korsós Kristóf) és a 4x200 m-es gyorsváltó(Szabó Tamás, Martonosi Árpád, Korsós Kristóf, Köteles Dávid)

 

Ezüstérmes:

Sipos Zoltán 50 gyorson, Szentkereszty Cecília 200 vegyesen, Sipos Gábor 50 mellen, Kovács Norman 200 m mellen , a 4x100 m-es vegyesváltó (Kerecsen Kincső, Juhász Nóra, Csényi Lívia, Kerecsen Gerle) és a 4x200 m-es leány gyorsváltó (Csókay Lenke, Baricsa Alexandra, Tompai Emese, Nagygyörgy Nikolett)

 

Bronzérmes:

Szabó Bence 50 gyorson és 100 mellen, Szentkereszty Cecília és Süli Ákos 200 m mellúszásban, Sipos Zoltán és Sipos Gábor 50 m háton, valamint a 4x100as fiú vegyesváltó (Kendi Csaba, Hös Nimród, Vándor Tamás, Szunyi Ákos) és a 4x200 m-es fiú gyorsváltó (Süli Ákos, Hös Nimród, Vándor Tamás, Szilágyi Loránd)

 

A csapat edzői: Kőhegyi Ferenc, Csókay Miklós, Kiss László, Olaszné Bajusz Andrea és Tóth Tibor

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.