KözéletSport - Győztek kosarasaink

2010. december 5., vasárnap
 
Sport - Győztek kosarasaink

Az utolsó negyed hozta meg az áttörést, amelynek végeredményeként 83-70-el győzött  Dr. Elek András csapata.

 

 

Az NBI/B Keleti csoportjában december 4-én szombaton azt a Budapesti Honvédot fogadta hazai pályán az Enternet Kosársuli, amelyik két hete a Hepp Ferenc kupában - a sajátos szabályok miatt kiejtette a  vásárhelyi gárdát. A bajnokság tizedik fordulójában az ötödik helyen álló Honvéd és a tabella jelenlegi harmadik helyezettjének összecsapásán a  közel 500 néző egy idegesen játszó, sokat felfutó két csapat küzdelmét nézhette. Láthatóan nem bírt egymással a két csapat, a második negyed végén 36-36 volt az állás. Az utolsó negyed hozta meg az áttörést, amelynek végeredményeként 83-70-el győzött a Dr. Elek András csapata.

A bajnokság 11. fordulójábandecember 18-án az Enternet Kosársuli ismét hazai pályán játszik a tabella első helyén álló Jászberényi KSE ellen.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.