KözéletSport - Ez most nem jött össze

2010. november 27., szombat
 
Sport - Ez most nem jött össze

Az Eger elleni vereséggel  egy hellyel hátrébb, a harmadik helyre került az Enternet Vásárhelyi Kosársuli.

 

Az NB I/B Keleti Csoportban játszó vásárhelyi kosarasok, szombaton 16 órakor  az EKF-Eger-HÉSZ SE ellen léptek pályára Egerben, az Eszterházy-csarnokban. A tabellán harmadik helyen álló egriek nehéz diónak bizonyultak, mert a jó formában lévő csapatot a hazai pálya előnye is segítette. Már a mérkőzés kezdetén az egriek magukhoz ragadták az irányítást és az első félidőben fokozatosan elhúztak kosarasainktól és tartották magabiztosan a tíz pont körüli különbséget.  Az utolsó negyedre a körülbelül 250 fős nézősereg felbuzdulva a magabiztos teljesítményen hangosan kezdte el biztatni a főiskola csapatát. A végeredmény 91-84 lett. Váci Péter az  EKF-Eger-HÉSZ edzője a meccs után röviden úgy nyilatkozott: „Győzelmünk záloga a kivételes zónavédekezésünk volt, továbbá a pontos, kreatív támadás befejezéseink. Máté Balázs extrát nyújtott, de ehhez kellett a csapattársak segítsége is. Alaposan felkészültünk az ellenfélből, minek eredménye ez a siker is.”

Az Enternet Vásárhelyi Kosársuli következő ellenfele december 4-én a tabella ötödik helyén álló Budapesti Honvéd SE lesz a Hódtó Sportcsarnokban.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.