KözéletSok nyitott kérdéssel zárult a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülése

2012. január 29., vasárnap
 
Sok nyitott kérdéssel zárult a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülése
Az önkormányzatok átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat; erről is egyeztettek a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos zártkörű ülésén Veszprémben - közölte szombaton Kósa Lajos, a szövetség elnöke.
   

Képünkön középen Almási István (Fotó: vehir.hu)


Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere elmondta: számos olyan jogszabály született az utóbbi időben, amely döntően befolyásolja az önkormányzatok szerepvállalását, és ezek megvitatása után "eredményes, tartalmas konzultáción" vannak túl.
   

Kósa Lajos elnök, Debrecen Fidesz-KDNP-s polgármestere a kétnapos ülés legfontosabb eredményei közé sorolta, hogy kezdeményezik annak a szabályozásnak a módosítását, amely alapján a kábelkiosztók különbséget tesznek a műsorszolgáltatók között, és egyiknek fizetnek a bekötésért, a másiknak - ezek általában kis helyi tévék - pedig nem. A szövetség szeretné elérni, hogy a legolcsóbb programcsomagokban legalább egy közösségi csatorna szerepeljen.
   
Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával, Naszvadi Györggyel abban egyezett meg szövetség, hogy közösen dolgozzák ki azt a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy zökkenőmenetesen kerüljön át az oktatási intézmények fenntartói joga az önkormányzatoktól az államhoz.
   

Kósa Lajos rávilágított: az oktatási intézmények fenntartásához az állam a teljes finanszírozás 50-60 százalékát biztosította eddig a fejkvótával, a többit az önkormányzat az úgynevezett átengedett, illetve sajátos bevételeiből tette hozzá. Ez az elnök számításai szerint országosan 250-300 milliárd forintot jelent. Feltették a kérdést az államtitkárnak, hogy január elsejétől honnan teremti ezt elő az állam - tette hozzá.
   

Az önkormányzatok hitelképességének fontos eleme a költségvetés főösszege a saját bevételek és az önkormányzat vagyona mellett: az intézmények átadásával a költségvetési főösszeg 40 százalékkal csökken, ami miatt a hitelminősítők vélhetően újraértelmezik az önkormányzatok finanszírozását - érzékeltette a probléma bonyolultságát Kósa Lajos. Elmondta: mindezek miatt abban állapodtak meg Naszvadi Györggyel, hogy az önkormányzatok által az oktatási intézmények fenntartására fordított összeget, az önkormányzatok adósságszolgálatát és az önkormányzatok adósságállományát együtt kezelve keresnek megoldást. A rendszer kidolgozására munkacsoport áll fel, amelynek tagja lesz a bankszövetség képviselője is - közölte Kósa Lajos.
   

Tájékoztatott arról is, hogy a hulladékgazdálkodási törvényben szereplő, 20 euró/tonna hulladéklerakási díjat az önkormányzati szövetség bevezethetetlennek tartja a mostani feltételek mellett, mivel 20-40 százalékos díjemelést csak lépcsőzetesen lehet megvalósítani.
   

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel arról egyeztettek, hogyan tudják az önkormányzatok a járásoknak zökkenőmentesen átadni a feladatokat - ismertette Kósa Lajos. Az MTI kérdésére azt válaszolta: még nem ismert, hogy mely konkrét feladatokat veszi át a járás az önkormányzatoktól, így egyelőre feladatkörökről beszéltek.
   
A szövetség álláspontja az, hogy egyes feladatokat - mint például az építéshatóságé - célszerű megtartani. Állampolgári esküt a miniszter szerint is a polgármester előtt kellene tenni, bár az anyakönyvi feladatok átkerülnek a kormányhivatalhoz; ezeket az ellentmondásokat fel kell oldani- mondta a szövetség elnöke.
   
A Nemzeti Eszközkezelővel abban állapodtak meg, hogy megvizsgálják a lehetőségét, hogy a hozzájuk kerülő lakásokat átadják az önkormányzatoknak: a mintegy 25 ezer ingatlan így az önkormányzatok bérlakásrendszerébe kerülne át. Az önkormányzatoknál megvan a bérlakáskezelő rendszer, így ezt a feladatot a lakásvagyonnal együtt átvennék az eszközkezelőtől - magyarázta Kósa Lajos. Leszögezte: az önkormányzatok feltétele az, hogy a lakbér igazodjon az önkormányzat lakbérrendeletéhez, vagyis ne a kormány határozza meg a mértékét.


Hódmezővásárhely képviseletében Almási István alpolgármester vett rész a kétnapos ülésen.
 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.